Rakéta Regényújság 1979. (nem teljes évfolyam)

Előszó

Részlet a könyvből:
Szeptember közepén érkeztem haza Párizsból. Kint ösztöndíjas voltam, az egyetemi év befejeztével a tengerhez utaztam, utána volt még egy s más dolgom Párizsban. „Szép ámulások szent városa, Párizs, Isten veled", szavaltam magamban a Gare de l'Esten, de már elegem volt belőle; részegebb voltam az izgalomtól, mint amikor kiértem. A vonaton a Rajk-perről szóló tudósításokat olvastam, az újságok a címlapon hozták: zavaros, áttekinthetetlen volt az egész, ám a szenzációs tálalás eleve ellenérzést keltett bennem, megszoktam odakint, hogy ne sokat higgyek a nyugati lapoknak. Budapesten fülledten ült a nyárutó, hetek óta nem esett, a hosszú meleg már megbénított. Sok helyütt nem folyt víz a csapokból, a kapualjakban napokig gyűlt a szemét, amíg elvitték, a poshadt gyümölcs, zöldséghulladék nehéz, erjedt illatot lehelt az utcákra. A hőség este is alig enyhült, a nyitott ablakokon kihallatszott a rádió, hangképeket közvetítettek a tárgyalásról, üzemi gyűléseket, könnyűzenét. Vidéken születtem, Pesten sosem volt lakásom, most is a kollégiumba költöztem vissza, egyelőre munkát is ott kaptam, a történelem szakos gólyákat készítettem elő. Megdöbbentett, hogy milyen keveset tudnak; túlnyomórészt munkás- és parasztgyerekek voltak, sokuk nem is akart az egyetemre jelentkezni, úgy beszélték rá őket.
- Egy időre szokjon le arról, monsieur Péteri, hogy a Sorbonne mércéjével mérjen - mondta Fabriczky Zsiga, volt évfolyamtársam, akivel most is egy szobában laktam. - Át kell törnünk az egyetemen, pillanatnyilag statisztikai kérdés, beleszámítva, hogy egy részük elhullik útközben. A meccs vérre megy, és siránkozni persze könnyebb a tudatlanságukon, mint angyalföldi és tanyai gyerekekből négy év alatt tanárt vagy mérnököt faragni, d'accordo, dottore? Fabriczky apja püspök volt, ám ő már diákkorában szakított a családjával, kollégiumban élt. Barátságunk még az egyetemről származott, a nyilas időkben együtt dekkoltunk, gyártottuk a hamis papírokat, majd ugrottunk fejest a politikába: kristálylogikájával és lenyűgöző műveltségével csakhamar az ifjúsági mozgalom egyik hangadója lett. Egyszerre kaptunk francia ösztöndíjat is, de ő nem fogadta el, jobban izgatta az itthoni munka; hébe-hóba leveleztünk, gúnyjából érződött, hogy távollétemet, melyet a kinti kutatásaim miatt két ízben meg is hosszabbíttattam, félig-meddig megfutamodásnak tartja ezekben a forró időkben. Vissza