Előszó
Hölgyeim és Uraim, Tisztelt Olvasók (mármint ha ez a megfelelő jelző egy olyan könyv esetében, ami ugyan könyv, de mégis inkább nézni kell, mint olvasni)!
Én az Önök legtöbbjével ellentétben abban...
Tovább
Előszó
Hölgyeim és Uraim, Tisztelt Olvasók (mármint ha ez a megfelelő jelző egy olyan könyv esetében, ami ugyan könyv, de mégis inkább nézni kell, mint olvasni)!
Én az Önök legtöbbjével ellentétben abban a kivételes szerencsében vagyok részes, hogy évek óta ismerem és rajongásig szeretem Szűcs Édua rajzait. Gondolom, mire e könyvet végignézik, már Önök is osztoznak velem ebben. Előbb azonban szeretném elmondani rajongásom néhány okát.
Édua rajzainak az egyik legfontosabb jellemzője, hogy hihetetlenül kompaktak, mindent elmondanak a látvánnyal. Szinte soha nincs aláírásuk, és még címre sincs szükségük. Ezt tudja minden szerkesztő, aki közli őket - ha történetesen a szerző nem adott címet a rajznak (és ez bizony előfordul). Minden cím ráerőltetésnek, túlmagyarázásnak tűnik, még ha egyszavas is.
Édua rajzainak másik legfontosabb jellemzője, hogy tündériek. Azokat a hihetetlenül bájos, sajtfejű, gombszemű babákat meg lehet zabálni. Ugyanígy a kackiás bajúszú királyokat, meg az elgyötört háziembert, aki artistát megszégyenítő kunsztokat hajt végre, hogy kivasalja az ingét, vagy becsavarja a villanykörtét.
Édua rajzainak harmadik legfontosabb jellemzője, hogy a szerző nő. Egy férfi egészen biztosan nem tudná ennyi gyilkos humorral, ugyanakkor megértő szeretettel azt a helyzetet, amikor a háziember etet. A lábosból valami gusztustalan pép türemkedik ki, a padlón kinyúlva fekszik a kutya meg a gyerek, a papagáj pedig rémülten húzódik a ketrece sarkába a kínáló kanál elől. Vagy miként tudná düh, felháborodás nélkül, ilyen megértően ábrázolni, amint a háziember tereget, és a dróton a lepedők között lóg a kis sajtfejű is csöpögő pelenkában...
Vissza