Karikatúrák (dedikált példány)

Előszó

Hölgyeim és Uraim, Tisztelt Olvasók (mármint ha ez a megfelelő jelző egy olyan könyv esetében, ami ugyan könyv, de mégis inkább nézni kell, mint olvasni)!
Én az Önök legtöbbjével ellentétben abban a kivételes szerencsében vagyok részes, hogy évek óta ismerem és rajongásig szeretem Szűcs Édua rajzait. Gondolom, mire e könyvet végignézik, már Önök is osztoznak velem ebben. Előbb azonban szeretném elmondani rajongásom néhány okát.
Édua rajzainak az egyik legfontosabb jellemzője, hogy hihetetlenül kompaktak, mindent elmondanak a látvánnyal. Szinte soha nincs aláírásuk, és még címre sincs szükségük. Ezt tudja minden szerkesztő, aki közli őket - ha történetesen a szerző nem adott címet a rajznak (és ez bizony előfordul). Minden cím ráerőltetésnek, túlmagyarázásnak tűnik, még ha egyszavas is.
Édua rajzainak másik legfontosabb jellemzője, hogy tündériek. Azokat a hihetetlenül bájos, sajtfejű, gombszemű babákat meg lehet zabálni. Ugyanígy a kackiás bajúszú királyokat, meg az elgyötört háziembert, aki artistát megszégyenítő kunsztokat hajt végre, hogy kivasalja az ingét, vagy becsavarja a villanykörtét.
Édua rajzainak harmadik legfontosabb jellemzője, hogy a szerző nő. Egy férfi egészen biztosan nem tudná ennyi gyilkos humorral, ugyanakkor megértő szeretettel azt a helyzetet, amikor a háziember etet. A lábosból valami gusztustalan pép türemkedik ki, a padlón kinyúlva fekszik a kutya meg a gyerek, a papagáj pedig rémülten húzódik a ketrece sarkába a kínáló kanál elől. Vagy miként tudná düh, felháborodás nélkül, ilyen megértően ábrázolni, amint a háziember tereget, és a dróton a lepedők között lóg a kis sajtfejű is csöpögő pelenkában... Vissza