Rossz hold kelt fel

Előszó

Részlet:

Középiskolás koromban mindig utáltam Sylvia Plathnak azt a versét, amelyben arról írt, hogy ismeri a mélységet, tapintja a gyökereivel, és bár mindenki fél tőle, ő nem, őt visszahúzza, mert ő volt ott.
Még mindig utálom.
De már értem.
/Részlet Mac naplójából/ Vissza

Fülszöveg

„Ki a fene maga? Itt, a padlón, az utolsó pillanataimban, MacKayla Lane utolsó nagy mámorában, már látom, hogy erre a kérdésre az a válasz, hogy az vagyok, aki mindig is voltam. Egy senki."
Elvesztette a nővérét, távol került a családjától, az otthonától, a régi, gondtalan életétől. Egy új, veszélyes helyen, két világ között üldözi testvére gyilkosát, ám őt még többen akarják kiiktatni.
MacKayla Lane azt hitte, készen áll, hogy szembenézzen a pokollal is, de rá kell döbbennie, hogy sokkal rosszabb is van, mint a halál. A Rossz hold kelt fel ott folytatódik, ahol a Hajnalra várva vége szakadt.
Amikor a világok közötti kapu kinyílt, a Dublinra szabaduló szörnyű hercegek Prí-yát csináltak Macből, aki így immár a szabad akaratától is megfosztatott. Meztelenül fekszik egy templom kőpadlóján, kiszolgáltatva a lelket is porrá zúzó szexuális éhségtől, s immár nem az a kérdés, hogy a sidhe-látó véghez tudja-e vinni tervét - hogy megszerezi a Sinsar Dubh-t és megöli testvére gyilkosát -, hanem, hogy van-e még egyáltalán esély arra, hogy valaha újra önmaga legyen. Van-e még remény ott, ahol minden elveszettnek látszik? Van-e kiút abból a borzalomból, amitől Mac egész végig tartott, s ami nővére életét is követelte? Vajon a titokzatos Barrons és a MacKeltarok, vagy V'lane, az érzéki Seelie herceg segíthet-e még ezek után, vagy ők is elbuktak azon az éjszakán, amikor az Árnyak elözönlötték a világunkat? Arra az éjszakára, melyre rossz hold kelt fel, virradhat-e még reményt és enyhülést hozó hajnal? Mindig maradj a fényben! Kövesd Mac kalandjait immár a Cor Leonis Kiadóval! Vissza