Közellenség

Előszó

Izgatottan pötyögök a klaviatúrán. Elkészült a kézirat, most viszem a kiadónak. Nem mondom, hogy elégedett vagyok az írás minőségével, mert sohasem szoktam az lenni. Annál inkább feszültebb, hogy az érintettek közül kinek mennyire fog tetszeni. Rengeteg emberrel beszéltem az utóbbi időszakban, ismerősökkel, de többnyire ismeretlenekkel, akik a bizalmukba avattak - remélem, nem érdemtelenül - és akiknek anonimitását - ígéretemhez hűen - megőrzöm. Hozzájuk hasonlóan én sem szeretném felfedni személyemet: tartozom ezeknek az embereknek és még a látszatát is el akarom kerülni, hogy az ő általuk megélt történésekből személyes haszonra, országos ismertségre akarok szert tenni - mint ahogy ezt egyesek teszik.
A könyv megírása alatt számos élménnyel lettem gazdagabb. Rá kellett döbbennem, hogy a nagyfokú bizalmatlanság mellett nagy az igény a szurkolói körökből arra, hogy végre valaki megírja, ők hogyan látták az eseményeket. Magyarországon ilyen műfajú könyv még nem született - afféle faltörő kosként tekintek erre az anyagra.
Kényes témát választottam, de úgy éreztem, meg kell próbálnom megbirkózni vele. Történészként-történelemtanárként, politológusként és kezdő újságíróként vallom, hogy nincsenek, nem lehetnek tabu témák. Mert az indulatokat csak úgy lehet leküzdeni, ha beszélünk a gondokról. Megkönnyítette a munkámat, hogy nem idegen számomra a lelátók világa, sok ismerősöm, barátom aktív tag, és az ő segítségükkel jutottam el olyan emberekhez, akikhez más nem tudtam volna. Vissza