Karamazov testvérek I-VI.

Előszó

Részlet a könyvből:

Nem múlik el nap, hogy valahol, e világunknak valamelyik helyén meg nem gyilkolnák valamelyik embertársunkat s hogy a földnek egyik fia vagy leánya ki ne oltaná életét. Utunk e bolygón néha börtönök és sétáló rabok mellett vezet el. A rácsos ablakon ránk tekint egy ember s arcza derűs vagy szomorú, kihívó vagy közönyös; a városok síkos kocsiútjain vezetett rabok néha lesütik szemüket s nem nézhetünk lelkükbe. Szegények, - sóhajt fel a könnyen hevülő szív, mely sajnálja őket. Elvették méltó büntetésüket, - jelenti kis a mindenkori társadalmi rend igazságszolgáltatásában hivő és megnyugvó ember, - élettel kell fizetni minden tönkretett életért. Mi közöm hozzájuk? - kérdi a közönyös lélek s tovább fut dolga után.
A városok határain belül kis városok élnek, tengődnek. A börtönök. A rabok, a bűnösök, a gyilkosok és rablók városai. Mi közünk hozzájuk? Felemelték kezüket a társadalom, az ember, az emberiség ellen, bűnhődniük kell. Meggyilkoltak egy embert, bűnhődniök kell saját életükkel. Raboltak, fizetniök kell eljövendő lehetőségek aranypénzével, éveik gyöngyfüzérével. Csaltak, sikkasztottak, embereket megkárosítottak, el velük az igazságszolgáltatás elé, el velük a bíró kezébe, sujtson le rájuk az igazság pallosa, tűnjenek el közülünk, zárják el őket a börtönök városába, mi közünk hozzájuk, mi közünk hozzájuk... Vissza