Vajon miért érdekelte Petőfit a százhatvan évvel korábbi történelmi esemény? És ki volt gróf Antonio Caraffa? Nyilvánvaló a hasonlóság Antonio Caraffának és Haynaunak a magyar történelemben játszott szerepében, tehát magától értetődőnek tűnik, mi izgathatta Petőfit az eperjesi történetben, és miért éppen élete utolsó napjaiban foglalkoztatta e téma. Amikor 1849. július 3-án Pestről családjával Mezőberénybe, barátjához, Orlai Petrich Somához érkezik, menekül. Egyrészt újólag kiábrándult a politikából, másrészt az ő neve is szerepelt a Haynau kézjegyével ellátott, a felforgató (értsd: forradalmi) eseményekben való részvétel miatt kiadott körözési listán. Átmeneti megnyugvást remélt Mezőberényben, ugyanakkor belekezd a drámájába. Az elkészült két jelenetben (melyek közül a második nincs is befejezve) szinte látnoki erővel idézi meg a magyarságra váró közeljövőt. A munkát barátja, Egressy Gábor látogatása szakítja félbe, akinek unszolására és ársaságában július 18-án elindul Bem táborába, a halálba.
"A tíz darab - sajátosságaik alapján - három csoportba sorolható. Márton László (Caraffa), Zalán Tibor (Karaffa) és Szálinger Balázs (Karaffa) más-más módon gondolja tovább a történelmi dráma műfaji lehetőségeit. Empatikusan kibontják a drámatöredékben felvázolt alapszituációt, felidézik az eperjesi történelmi események ismert menetét, amit fikciós elemekkel gazdagítanak. Elsősorban nyelvi szinten érvényesül a szerzők mai korra utaló szemlélete, akár verses, akár prózai formában fogalmaznak. [...] Darvasi László és Darvasi Áron (Petőfi 2022), a Kovács-ikrek (A hiéna), Fabacsovics Lili (Karaffa) és Terék Anna (Karaffa) viszonya a töredékekhez még kevésbé szöveghű, mint például Szálinger Balázsé. Terék Anna ragaszkodott leginkább a Petőfi kínálta drámai mintához, Kovács Dominik és Viktor műve vásári játék, Fabacsovics a jelenbe helyezte át a történetet, akárcsak Darvasi pamflett-szerű megközelítése. [...] Leginkább Háy János (Én vagyok én), Dézsi Fruzsina (Körös-parton ül egy indián és nézi az úszó dögöket) és O. Horváth Sári (Egy boldog isten éltessen) rugaszkodott el az alapműtől." - Nánay István
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.