Kapu 1989. január

Előszó

Részlet:
Tisztelt Olvasó,
ködös időre és iszonyatos áremelésre ébredtem ma reggel. Gimnazista fiam több zsebpénzt kért, felsorolta, hogy a szendvics és a tej mennyivel drágult az iskola büféjében. Nem vigasztalhattam azzal, hogy az ő korában örültem, ha zsíros kenyeret ehettem, és ha szüleim délelőttösök voltak, mehettem reggel hatkor sorba állni a húsbolt és a közért elé, hátha kapok valamit... Talán nem jutunk oda vissza, de... nagy önfegyelemre van szükségünk. Cinikusan vigasztalhatom az olvasót, hogy az egyre méltatlanabbá váló elszegényedésünk mellett nem kell félnünk az ÁVH-tól és egyéb megtorlásoktól. Legalább nyíltan beszélhetünk mindenről, legalább szellemi éhségünket csillapíthatjuk. Csakhogy már ez is többe kerül. Tudom, mi is drágák vagyunk. De így is csak úgy tudjuk eltartani magunkat, hogy könyveket adunk ki. Emeltük a példányszámot is (magyar folyóirat ilyen magas példányszámban még nem jelent meg!) reméljük most már könnyebben hozzáférnek lapunkhoz. De hát negyvennyolc forintba kerülünk. Félő, hogy inkább kenyérre költik a pénzt, mint a KAPU-ra. Ezt, mint bérből és fizetésből élő, meg is értem. Pedig mi intellektuális tömeglap szeretnénk lenni: az értelmiségi és a munkás olvasó egyformán értsen minket, és keresse meg folyóiratunkat.
Az őszinte igazságosság tükörképének szerepére vágyunk. Próbáljuk kikerülni a hirdetések közlését. Bár ez ügyben engedményt eszünk; vállaljuk politikai nézetek, felhívások, reflexiók hirdetésben való megjelenítését. Ez nyugaton még a független lapoknál is bevált - tehát állunk rendelkezésre. Vissza