Réges-régi időkről

Fülszöveg

Kánya Emília (1828-1905), a 19. század második felének kedvelt írónője, Magyarország, sőt a Monarchia első női lapszerkesztője, néhány évvel halála előtt kezdett hozzá visszaemlékezéseinek megírásához. Az emlékirat nem a nagyközönség, hanem a család számára készült, s talán ez az oka, hogy őszinte, természetes hangon, a személyes átélés nyomatékával szólítja meg a mai olvasót, miközben összetett és árnyalt képet rajzol egy magyar értelmiségi nő sorsáról, küzdelmeiről és lehetőségeiről a lassan polgárosodó 19. századi magyar társadalomban.
Női szemmel látja és láttatja kora közszereplőit, a nűvészeti és tudományos élet neves alakjait: többek közt István főherceget, Székács Józsefet, Liszt Ferencet, Petőfi Sándort, Barabás Miklóst, Balassa Jánost, valamint a század fontos eseményeit: az 1838-as pesti árvizet, a Lánchíd alapkőletételét, a Nemzeti Színház megnyitását, a forradalom napjait, Pest 1849-es bombázását, a menekülők borzalmas hányódását, a megtorlás időszakának személyes tragédiáit, így például Maderspach Károlyné és férje megrendítő esetét. Bepillantást nyerünk nemesi, főnemesi családok életmódjába éppúgy, mint a pesti evangélikus közösség meghitt társaséletében, amelynek az emlékiratíró édesapja (a pesti evangélikus gimnázium igazgató-tanára) egyik meghatározó alakja volt. A pesti élet leírását a feltörekvő, gazdagodó városok bemutatása egészíti ki: Temesváré, ahová első férje családjához költözik, vagy Fiuméé, ahol élete utolsó időszakát tölti.
Az emlékirat lapjain csaknem szépírói megjelenítő erővel egy tipikus és különös vonásokat egyszerre magán viselő női élettörténet bontakozik ki: egy fiatal leány boldogtalan szerelme, szerencsétlen házassága és az évekig tartó válóper megpróbáltatásai, egy népes család eltartásának, a gyermekek nevelésének gondjai, az első magyar szerkesztőasszony küzdelmei lapjának, a Családi Körnek megindításáért és fennmaradásáért. Vissza