Nyolc kis hattyú története

Előszó

Köszöntés a nyolc kis hattyúhoz, írójához...
...ahogyan szívből fogadtam köszönésüket, s kérésüket is. Szervusztok Ti, kis bütykös fiókák, életetek a Balatonnál a mi szemeink előtt folyik. Szinte nincs olyan öble, kikötője a „magyar tengernek", ahol az utóbbi évtizedben ne vertek volna tanyát. Rendszertanilag a lúdalkatúakhoz tartozó, 15-20 kg-ot is elérő hattyúfaj fekete csőrbütykéről, narancsszínű csőrkáváiról és jellegzetesen behajlított nyakáról azonosítható. Szakirodalmi feljegyzésekből ismert, hogy 1875-ben ez a faj még fészkelt Hódmezővásárhely határában! Újbóli megjelenése és fészkelése összefüggésben van a kontinensünk nyugati felén gyakori dísztavakon tartott állományokkal. A hazai fészkelőkről aligha dönthető el, hogy valóban vad, vagy fogságból szabadult, háziasított példányok-e. Ugyanis Nyugat-Európában már a 16. században elkezdték a bütykös hattyút díszmedencékre, városi csatornákba telepíteni, ami együtt járt bizonyos domesztikálódással. A mai hattyúink „féldomesztikált" állományúak, élelmet koldulnak az embertől, bezárva akár baromfiudvarban is megélnek, de különben vadon élnek, s a természetes állománnyal is kereszteződnek. Védett madarunk, s már Szeged közelében is fészkelt 1988-ban. Megjelenik a Fehértavon, a Tisza rakpartján s kisebb városi tavakon is. S van, aki eteti, van aki „vadászik" rá! Ilyen a magyar ember, s ezért is örülök e kis „hattyútörténetnek", mert akik gyerekkorban olvassák, már társukká, testvérükké fogadják fölnőtt világukban is e szép madarakat! Vissza