Előszó
A surinagari katasztrófa.
Ott volt a kezében! Szoríthatta volna, őrizhette volna! És ott volt az én kezemben!
Ötvenöt esztendőig semmit sem tudtam Kamboáról, Diaz Idiarte Morinigáról és a...
Tovább
Előszó
A surinagari katasztrófa.
Ott volt a kezében! Szoríthatta volna, őrizhette volna! És ott volt az én kezemben!
Ötvenöt esztendőig semmit sem tudtam Kamboáról, Diaz Idiarte Morinigáról és a borzalmas titokról, amely a dolgozó világ jövőjét jelentette. Változatos, boldog életem volt, tele sikerekkel, barátsággal, szerelemmel, tűrhető vagyonkával. Egy harmincéves, fiatal mérnök, Harry Gillow ért a barátok közül legközelebb a szívemhez.
Villámlószemű, magas, karcsú fiú volt. Vakmerősége, ötletei, szerencséje és kalandjai nagyon-nagyon tetszettek nekem, szerettem és szeretem öt, pedig ö az oka mindennek.
Alig voltam három hónapig Indiában.
Utaztam és unatkoztam szörnyűségesen. Semmi sem lepett meg és semmi sem tetszett, a pagodák, templomvárak, a faragott márványvárosok, fakirok és bajadérok semmivel sem voltak különbek, mint illusztrációik.
Surinagar felé futott velem a vonat. Pokoli forróságban heverésztem a kellemesen kattogó, altató zúgásban, nem gondoltam semmire, csak a nyugalomra. A semmire.
Félig lezárt pilláim alatt láttam, hogyan rohannak visszafelé a rizsföldek, fölöttük párázva, ragyogva hullámzott a levegő. A pálmafás utak fehér csíkjaiban púpos zebuk baktattak, brámatehénkék húzták a nagykerekű indiai kocsikat...
Vissza