Káma-szútra

Előszó

Vátszjájana műve, a Káma-Szútra ("A szerelem vezérfonala") körülbelül időszámításunk első és hatodik százada közt keletkezett. De az "erotika tudomány" Indiában sokkal régebbi keletű, hiszen Vátszjájana maga is említést tesz munkája bevezetésében a régi művekről, melyeket a Káma-Szútrában egybefoglalt. Az indiai szellem, mely oly nagy kultúrát teremtett, mindenre kiterjedt. A Védák s a bölcseleti iskolák miszticizmusától egészen a materialista tanokig minden világfelfogásnak akadt szószólója náluk, mi sem természetesebb, hogy egészséges életösztönük a szerelmi életben is meglátta azokat a fontos értékes motívumokat, amelyek az ember nemiségét az állatok vagy a növények szaporodási ösztöne fölé emelik. Mert bizonyos az, hogy az embernél a nemiség több és nagyobb célt is szolgál, nem csupán a fajfenntartást. Hiszen minden testi és lelki képességünk annyira szorosan egybeforrott nemi mivoltunkkal, hogy szinte lehetetlen volna elképzelni az emberi művelődést, irodalmat, művészetet és bölcseletet a szekszualitás mozgató rugói nélkül. Csak a szemforgató hipokrata tagadhatja a nemiség szerepét az életben, az irodalomban és a művészetben. De a régi hindu felismerte a Mindenségben uralkodó kétneműség gondolatát és úgy tudta, hogy a megnyilvánuló világegyetem az ős Teremtő-elv (Pradzsápati) és az ősi illuzív és nőies Máyá egyesüléséből született. Ebből a világfelfogásból csak a görögökéhez hasonló, de annál intenzívebb életérzés eredhetett; a hindú a szerelemben nem látta azt a fenyegető rémet, amivé a középkor nyugati aszkétizmusa próbálta tenni. India "isten-emberéről", Krisnáról a költők mélységes értelmű, de bűbájosan erotikus kalandokat énekeltek és bár a hindu bölcs megértette, hogy a végső Nagy Felszabaduláshoz csak az érzéki dolgokról való lemondás, a testi Én legyőzése útján juthat el, de tudta azt is, hogy a Nirvána felé való törekvést nem lehet senkire sem ráparancsolni, újjászületések hosszú során át kell az egyéni lét illúziójában raboskodó léleknek odajutnia, hogy lemondhasson az érzéki kapcsolatokról és ezek leghatalmasabbikáról, a szerelemről. És a halhatatlan perzsa költők az elkülönült, csalóka Én-érzést megszüntető nagy felolvadást az Egységben megtalálták a szerelmi mámor magafeledt felmagasztosulásában is.
Vátszjájana igazi típusa a klasszikus hindunak, akiben megvan a későbbi indogermán népeknek minden speciális jellemvonása. A "tout comprende, c'est tout pardonner" elvére emlékeztető, fölényes ténykonstalálásában ráismerünk arra a vonásra, mely a franciákat jellemzi; s ugyanakkor észre kell vennünk a németes professzorkodás rendszerező, osztályozó metódusát is, de ennek kimerítő, mindenre gondoló alaposságát szintén megtaláljuk benne. Lehet, hogy a munka sok tekintetben naivnak tűnik, de minden megállapításában fölismerhető a közvetlen megfigyelés, a helytálló lélektani tapasztalat és az igazi emberismeret. Ha transzponáljuk a hindúk egykori szerelmi életét a modern nyugati élet környezetébe, lényegében pontról-pontra megtalálhatjuk minden fázisának pontos mását. Vissza