Előszó
Részlet a könyvből:
Ebben a pillanatban éles füttyszó sikoltott bele az estébe s csendítette meg a ferencvárosi, ötemeletes bérház mélyöblű udvarát.
Zolti fütyölt, a szokásos módon: két ujját...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
Ebben a pillanatban éles füttyszó sikoltott bele az estébe s csendítette meg a ferencvárosi, ötemeletes bérház mélyöblű udvarát.
Zolti fütyölt, a szokásos módon: két ujját a szájába véve, amúgy kovbojosan, ahogyan a prérin szokták összeterelni a ménest, három szúrósan hegyeset, amint azt legújabban rendszeresítették Dömével és Karancsival.
Már vissza is kapta a fejét, mert Döme és Karancsi helyett egy vérszomjas indiánus, akarom mondani, a házfelügyelő jelent meg odalent a földszinten, a lakása ajtajában és vésztjósló tekintettel, szája körül a megszakított vacsora mozgásával nézett felfelé, az elszárnyalt hangok eredetét kutatva.
A hangforrás úgy maradt, kicsit kerekre nyílva, figyelve, némán. Zolti a rács mögé lapulva lesett óvatosan lefelé.
A házmester még egy ideig várakozott, felfelé tartott fejjel, az öt emelet körbefutó rácsait kémlelve. Aztán gyanakodva, morcosan visszament a lakásába.
Fent az ötödik emelet félhomályos háttere előtt, a korláthoz simulva ekkor újra megjelent Zolti s kicsit előrehajolva a mélység fölé, figyelte a második, illetve harmadik emelet két-két, udvarra nyíló, villanyfényes ablakát.
A füttyjelre sem az egyik, sem a másik ablakban nem jelent meg senki, jeléül, hogy sem Döme, sem Karancsi nincsenek még otthon.
Vissza