Kalliopé útkeresései

Fülszöveg

E posztumusz kötet írásai már nem a „halálszéli sorshelyzettel" való küzdelem jegyében születtek. Az életakarat a munkában találta meg a jussát. A lépéstartásban: a nagybeteg Olasz Sándor olvasta, amit a könyvpiac éppen kínált, és szerencséje volt, mert ízlése s kedve szerint valókra lelt
A Kalliopé útkeresései folytatja az irodalomelmélet önkorrekciós kísérleteit. Szükségesnek nevezi, ha valaki „tudományos hókuszpókuszok nélkül, érthető emberi nyelven" mondja el az „irodalminak tartott magyar kultúra elbeszélését". Szóljon bár belőle az egyetemi oktató, véleményével akarva-akaratlan egy húsz évvel ezelőtti polémiának is folytatója lesz: szelíden ugyan, az iróniát s a gúnyt kerülve, lényegében ugyanazt kifogásolja, a „poszttudományos nyelvezetnek" azt a „vakulj, magyar!"-stílusát, amit legelőbb egy dolgozat ürügyén Domokos Mátyásnak volt bátorsága ízekre szedni Az „inautentikus" kinyilatkoztatás című, viharos erejű esszéjében. Domokos „erőszakos-terrorisztikus... Tovább

Fülszöveg

E posztumusz kötet írásai már nem a „halálszéli sorshelyzettel" való küzdelem jegyében születtek. Az életakarat a munkában találta meg a jussát. A lépéstartásban: a nagybeteg Olasz Sándor olvasta, amit a könyvpiac éppen kínált, és szerencséje volt, mert ízlése s kedve szerint valókra lelt
A Kalliopé útkeresései folytatja az irodalomelmélet önkorrekciós kísérleteit. Szükségesnek nevezi, ha valaki „tudományos hókuszpókuszok nélkül, érthető emberi nyelven" mondja el az „irodalminak tartott magyar kultúra elbeszélését". Szóljon bár belőle az egyetemi oktató, véleményével akarva-akaratlan egy húsz évvel ezelőtti polémiának is folytatója lesz: szelíden ugyan, az iróniát s a gúnyt kerülve, lényegében ugyanazt kifogásolja, a „poszttudományos nyelvezetnek" azt a „vakulj, magyar!"-stílusát, amit legelőbb egy dolgozat ürügyén Domokos Mátyásnak volt bátorsága ízekre szedni Az „inautentikus" kinyilatkoztatás című, viharos erejű esszéjében. Domokos „erőszakos-terrorisztikus igénybejelentést" érzékelt, Olasz pedig Grendel irodalomtörténeti monográfiájának dicséretére mondja, hogy „idegenkedik némely irodalomtudományi iskola dogmáitól és agresszivitásától". így kételkedik ő is a nyelvi megelőzöttség s így a magyar regény megkésettsége tételének igazságában. Fölerősödő fejlemény, hogy a beszéd módjával, a stílussal a szépírókén túl az irodalomtörténészek teljesítményét is méri. Komolyan gondolja, amit Szerb Antal is vallott: nem az a tudomány, ami érthetetlen.
Az irodalom szeretetéből fakadó ítélkezés bátorsága és tárgyilagossága, a stílus szakszerűsége és világossága: a Kalliopé útkeresései tisztán hordozza azokat az értékeket, amelyek a kezdetektől jellemezték Olasz Sándor írásait. Mondhatni, keretet adtak a pályájának. E keret léte talán tudatos döntés eredménye: e posztumusz kötet lényegében ugyanazzal a tanulmánnyal indul - a címe változott, a szövege kevésbé -, amivel az első kötet zárult. Ezáltal egy életmű lett teljessé. Zárttá, várva, hogy az olvasók újra és újra felnyissák.
Márkus Béla Vissza