Fülszöveg
Úgy érezzük, sok kommentárra nincs szükség a könyv bemutatásával kapcsolatban. Csak azokra a lényegesebb elemekre hívjuk fel itt a figyelmet, amelyek sorozatunk előző két kötetének tartalmától különböznek.
A szerkezeti felépítés már ismert, most is közlünk POKE-okat játékokhoz, valamint mikrolexikont is. A 'Mit játsszunk, hogy játsszunk' fejezetben viszont nem a legfrissebb játékokról írunk és nem csak néhány sorban. Elsősorban olyan játékok teljes leírását találjuk meg itt, amelyekkel nem sokat tudunk kezdeni, ha elegendő információ hiányában töltjük be őket. Egynémelyik ugyanis több órás játékidőt igényel a befejezésig, így a betöltést követő pár perces próbálkozásból nem sokat tudunk meg. Arról már nem is szólva, hogy szinte fogalmunk sincs miféle célt vagy eredményt kellene elérnünk. Nos, a leírások ebből fakadóan most olvasmányosabbak, sőt jóval részletesebbek is, mint az eddigiek. Továbbá segítségképpen igyekeztünk a leírásokat bőven illusztrálni. Ha valaki a leírások gondos...
Tovább
Fülszöveg
Úgy érezzük, sok kommentárra nincs szükség a könyv bemutatásával kapcsolatban. Csak azokra a lényegesebb elemekre hívjuk fel itt a figyelmet, amelyek sorozatunk előző két kötetének tartalmától különböznek.
A szerkezeti felépítés már ismert, most is közlünk POKE-okat játékokhoz, valamint mikrolexikont is. A 'Mit játsszunk, hogy játsszunk' fejezetben viszont nem a legfrissebb játékokról írunk és nem csak néhány sorban. Elsősorban olyan játékok teljes leírását találjuk meg itt, amelyekkel nem sokat tudunk kezdeni, ha elegendő információ hiányában töltjük be őket. Egynémelyik ugyanis több órás játékidőt igényel a befejezésig, így a betöltést követő pár perces próbálkozásból nem sokat tudunk meg. Arról már nem is szólva, hogy szinte fogalmunk sincs miféle célt vagy eredményt kellene elérnünk. Nos, a leírások ebből fakadóan most olvasmányosabbak, sőt jóval részletesebbek is, mint az eddigiek. Továbbá segítségképpen igyekeztünk a leírásokat bőven illusztrálni. Ha valaki a leírások gondos tanulmányozása után úgy döntene, hogy a vasánap délelőtti gyermek TV-műsorok megtekintése helyett az ARNHEM-nek vág neki, az szerelkezzen fel különböző vitamindús szendvicsekkel és termosznyi kávéval, mert egyáltalán nem biztos, hogy részt tud majd venni az ünnepi ebéden. Ezeket a játékokat ugyanis azoknak ajánljuk, akik hossszabb időt szeretnek eltölteni egy-egy játékkal a számítógép képernyője előtt.
A könyv törzsét a LASER programcsalád teljes módszertani útmutatója alkotja. Ezek a felhasználói programok 1986-tól joggal kerültek a software-sikerlistákra. Legfőbb jellegzetességük, hogy nagyon sok területen felülmúlják elődeiket, használatuk egyszerű, alkalmazásuk látványos. A Laser Basic bővítő elsősorban a sprite-kezelésben nyújt plusz szolgáltatásokat (255 db). A Laser Compiler nem csak a Spectrum Basic, hanem a Laser Genius egy mindenre kiterjedő Assembler/Monitor programcsomag, tudását meg sem közelítik az eddigi - hasonló célt szolgáló - software-ek. Tudjuk, hogy a másolóprogramokhoz hasonlóan ezen a téren is ki-ki az általa megszokott progamokat használja szívesebben. Mindettől függetlenül ajánljuk az átállást, szerintünk érdemes!
Könyvünkben az egyes fejezetekhez tartozó függelékek a fejezetek végén találhatók.
Továbbra is elsősorban a felhasználók igénye szerint próbáljuk összeállítani irodalmainkat, így szívesen látunk bármilyen észrevételt ill. javaslatot.
Vissza