Dinnyés József, a daltulajdonos (dedikált példány)

Előszó

Beszélgetni jó. Beszélgetni jó, különösen olyan valakivel, akit szeretünk, aki érdekel. Hogy miről? Bármiről, amihez mind a kettőnek (netán többeknek) kedve van. Egy görög filozófustól olvastam, hogy az emberek közötti társalgásnak három síkja, három minősége van. Elvekről, eszményekről, ideáról, etikáról - ez a magasabb szint. Alatta van, ha eseményekről, sztorikról ejtünk szót. S legalul, ha személyekről szólunk állandóan, főleg azokról, akik nincsenek jelen.
Emberként s olyan íróként, akinek öt interjúkötete jelent meg, az a tapasztalatom, hogy a hármat jól ötvöződő beszélgetések adják az igazi gyönyörűséget. Az egyszerre kreatív, önmagunkat és partnert is nemesítő, de élvezetes beszélgetést. Ennek tudatában és jegyében faggattam eddig életinterjú keretében Magyar Ferencet, az egykori, nagy formátumú katolikus értelmiségit és újságírót, dr. Hársing Lajos híres szinkrondramaturgot és fordítót, Éri Istvánt, a neves régészt, a Tájak-Korok-Múzeumok organizátorát, az oly szépen beszélő Dallos Szilvia színésznőt, nem beszélve rövid interjúimról Gyurkovics Tibortól Nemeskürty Istvánig.
S így beszélgettem Dinnyés Józseffel is, a daltulajdonossal. Bár minden interjúalanyomhoz kötődtem erősen - nem véletlenül adtam egyik könyvemnek azt az címet, hogy Elfogult beszélgetéseim -, a Dinnyés-beszélgetések sorozata különösen a baráti társalgás irányába mozdult. Hiszen az egykor csak nyilvánosságból ismert Dinnyés (egyébként öt év van köztünk) az esztendők során Jóska lett, barát és munkatárs. Az elmúlt időkben utazások, rendezvények, szervezések, közös teendők és persze kisebb, jó ízű, spontán beszélgetések, néhány versem megzendítése, szolid poharazások alakították, formálták és mélyítették kapcsolatunkat... Vissza