Kagylókürt LIII.

Előszó

Az ember a stílusa - tartja a mondás, amit akként is átszabhatnánk, hogy az ember az inspirációja. Ahányan vagyunk, annyiféle ösztönzésnek engedünk, legyenek azok puszta életszükségletek, a legegyszerűbb emberi gyöngék, kényelmi igények, a szenvedélyeink, passziók, ambíciók vagy magas eszmények vagy a legtisztább érzelmek. Az ember olyan, mint egy hangszer, hamisan és mennyeien is lehet rajta játszani. Az igazán tiszta lelkek szépen pengő lanttá válnak az égi játékosok kezében, a tisztátalanok pedig talán öntudatlanul is a pokol kakofóniájának fals harsonái lesznek. Ha az emberi hangszert egy fuvolaként értelmezzük, az egyes hangnyílások megfeleltethetők a csakra-rendszer rezonanciaszintjeivel. Az alsó csakrák működése a lét- és a fajfenntartást szolgálják. Ha ezek természetesen funkcionálnak, az eredmény nem negatív, hanem betöltik a reájuk szabott ösztönszerű szerepet. A középső csakrák az egyén jólétével és érzelmi kisugárzásával kapcsolatosak, míg a felső csakrák a szellemi lét dimenziójának hangnyílásai, ezeknek fuvolaszava magas rezgésű, a biológiai és az intellektuális léten túli zengést kelt. Mikor csak az alsó csakrák szintjén működik az ember inspirációja, léte puszta önfenntartássá, mi több, a hedonizmus fönntartásává csökevényesedik. A mai világ előszeretettel ingerli ezeket az alsó működéseket - érzékiség, habzsolás, kényelem, s parazita társaik így nem csoda, ha sokan öntudatlanul áldozatául esnek ennek a brutális késztetésnek. Sokan ezeknek az elemi ösztönfunkcióknak a túlfokozott működését élik meg szabadságként. Pedig - Ortega y Gasset szavaival élve: „Ha nincsenek parancsolatok, amelyek egy bizonyos életmódra kényszerítenek bennünket, akkor életünk csupán lehetőségek halmaza marad. És a világ legkiválóbb ifjúsága már ebben a rémisztő lelki állapotban van. Ürességérzetük épp abból fakad, hogy szabadok, hogy nincsenek kötöttségeik. ... A szabaddá lett élet bezárul önmagába, üres és tétlen lesz." (A tömegek lázadása) A kiforgatott érzékiségnél, s az elemi anyagi érdekeknél magasabb ösztönzések szerint kellene működnünk. A matériába süppedő ember lassan-lassan elveszti finomabb észlelőkészségét, kivész intuíciója. A biológiai működés és az intellektus racionalitásán túl azonban léteznie kell egy magasabb, tisztább rezgésnek, az intuíciónak - nevezzük talán tiszta eszmélésnek, finom észlelésnek vagy felsőcsakrás kommunikációnak - amit újra kell tanulnunk. Mert valójában egyetlenegy dolog hiányzik a világból: a tiszta transzcendencia. Testi ösztönzéseinek engedve az ember megtömi a hasát, szellemi igényeinek eredményeként mindenféle elmélettel teletömi az agyát, de a tiszta intuíciónak másfajta töltekezés az eredménye: az enthuziazmosz, vagyis az Istennel, az istenivel való töltekezés. S ezzel a hiányok végképp betöltetnek. Vissza