Kagylókürt 49.

Előszó

Hajdanán minden szépség a nők kezében volt - a múzsák gondozták a Szépet, mellettük a férfiak legföljebb okosak lehettek. A múzsákat eredetileg forrásnimfáknak tekintették, az ihlet pedig felfakadó vizeik áldása volt. A múzsák a költészet, zene és tánc ihlető szellemei, kultuszok a Parnasszus-hegyen a Kasztalia-forrással kapcsolatosan és a Helikon-hegyen az Aganippé és Hippokréné források mellett virágzott. Szentélyük a Museion, ami az újkori múzeumban él tovább. Hésziodosz óta kilenc múzsáról beszélünk: Kleio (Dicsőítő) a hősköltemény és a történetírás múzsája, kezében papírtekerccsel; Euterpé (Gyönyörködtető) a líráé, fuvolával; Thaleia (Jókedv) a vígjátéké, komikus álarccal; a lantoskezű Terpszikhoré (Táncoskedvű) a táncé; a kis lantot pengető Erato (Szerelmes) a szerelmi daloké; a fátyolos Polühümnia (Himnuszbő) a vallási költészeté; a glóbuszt tartó Uránia (Égi) a csillagászati és általában a tanító költészeté; az írótáblás Kalliopé (Széphangú) pedig a hősköltészeté.
Ők sugallják a földieknek a megfelelő gondolatokat, ők adják az ihletet, segítik az alkotás munkáját. Vagy tán elapadtak a hegyi források? Az égi ihlet múzsái helyébe a pikkelyes fejű, rézkezű és aranyszárnyú, ijesztő Gorgók ültek volna? Haldokolni látszik a szépség és fuldokolni látszik az ember? Nehéz a XXI. században esztétikáról beszélni, hisz a Szépség ambivalens módon egyszerre eltűnni látszik, mégis beszivárog a mindennapjainkba - bulvárszépség gyanánt. Vissza