Kagylókürt 48.

Előszó

A tudományos-technikai forradalmak eufóriájában valószínűleg mindenki vágta volna rá a választ: Igen! Ma, a posztmodern utáni kor süppedős talaján a gondolkodó és felelősséget érző ember kicsit elbizonytalanodva álldogál: hátha mégsem? vagy ha igen, akkor annál rémisztőbb? A megismerés vágya minden idők egyik legnagyobb késztetése. A gyerek még csak kúszik a földön, de már mindent szétszedne, a felnőtt pedig mintha Medea üstjének födőjét emelgetné, amelyben Pelias király rászedett leányai saját apjuk feldarabolt tetemét főzik az öreg megifjodása reményében. A várakozás nem vált be, hamis tudományuk csődöt mondott. Mi is beleaprítottunk ezt-azt az üstünkbe: génmanipuláció, hadicélú űrtechnológia, atomvillanás, sztárkultusz, értékvesztés, megfűszerezve egyéni és társas konfliktusokkal, történelmi szerepjátékokkal, csúsztatásokkal és jellemtorzulásokkal - és máris kész a fogyasztói társadalom ízfokozóival egyenszósszá elegyített élet - jó étvágyat hozzá! Egyre többen érezzük, a kognitív megismerésnek bizonyos területeken át kell adnia a helyét az intuitív megismerésnek. 1952-ben Arnold Toynbee, neves brit történész megjósolta: „Ötven éven belül a világ az USA hegemóniája alá kerül, de a XXI. században, amikor a vallás átveszi majd a technológia szerepét, megtörténhet, hogy a meghódított India fölülkerekedik hódítóin." Az intuitív megismerés mélyebbre hatol, és másfajta képet mutat, mint a kognitív: szebbet, jobbat és talán igazabbat is, még ha nem is annyira egzaktat. Nos hát, korunk embere előtt éppúgy ott a lehetőség s egyben feladat, hogy megismerje a mindenséget, s benne önmagát, és megismerje önmagát, benne a mindenséggel. A megismerés forrása legtöbbünk számára a tapasztalás - hiába, a szamár a maga bőrén tanul. Amit megismerünk, ahogyan megismerünk, s ami végett megismerünk valamit, az mind-mind befolyást gyakorolt önmagunkra és a külvilágra. Hajdanán az archaikus társadalmakban még úgy gondolták, tetteikkel áldozataikkal beleszólhatnak a világ menetébe. Egyeseknek talán megmosolyogni való ez az eszme, de gondoljunk bele, vajon az ipari potenciál működésével, egy-egy háborúval, a környezetszennyezéssel nincs-e hatással az ember a világra? Csak míg korábban az egyetemes rend és jó előmozdítása volt a cél, ma a haszon és a kényelem a fő motívum. Ezért a tudományos megismerés mellé vegyük föl a metafizikai felismerést, a lét mélyebbre ható, egyetemes látását, s akkor tán az extrovertált „fejlődés" mellé az ember belső épülése is felsorakozhat. Mert amilyen az ember tudata, annak szentelődik ebben az életében, s arra jut a következőben is... Vissza