Zsidósors 1944.

Előszó

Ezt a könyvet a fiataloknak ajánlom. Azoknak, akiknek a XX. század rémségei csak a tankönyvekből ismerős, akik ma egy olyan világban élnek, ahol az emberi méltóság az egyik legfontosabb érték.
Azoknak a fiataloknak, akik olvastak, vagy hallottak valamit a zsidók üldözéséről, hatmillió ember elpusztításáról és akik nem divatos kíváncsisággal, hanem mély megrendüléssel olvassák majd ezt a könyvet. Jómagam tizenhét éves korom óta keresem-kutatom annak okát: miért és miképpen történhetett meg, hogy Újpest 65.000 polgára közül 14.000 embert, gyerekeket és aggastyánokat, férfiakat és nőket úgy hurcoltak el, hogy a város tehetetlenül nézte és tűrte ezt a szörnyűséget. Ahogyan eddig, úgy ezután sem kaptam és kaphatunk elfogadható választ erre a tragédiára, de a XXI. század küszöbén, kötelességem leírni mindazt, ami ma már történelem. Ezt a könyvet egy újpesti ember írta, aki mint született újpesti, sok zsidó és nem zsidó újpestit ismert és koránál fogva olyanokat is, akik családjuk nevét ma már csak a Mártír Emlékmű falán olvashatják, márványba vésve. Nem vagyok tehát elfogult, azok közé a szerencsések közé tartozom, akiknek rokonai közül senki sem pusztult el a II. világháborúban. Ezért is mélyen átérzem azok örök fájdalmát és érzékenységét, akik túlélték a vészkorszakot és akik soha nem gyógyuló sebet kaptak szeretteik elvesztése miatt.
A több éves anyaggyűjtés során megtapasztaltam, hogy mennyire kényes témához nyúltam. A sok-sok beszélgetőtárs között voltak, akik érdeklődésemet, mint felesleges kíváncsiskodást fogadták. Voltak akik bezárkóztak, mondván: örülök, hogy túléltem, nem akarok arra emlékezni.
Köszönet jár azoknak, akik megnyíltak, mint nem zsidó embert megtiszteltek bizalmukkal, elmondták mindazokat a szörnyű szenvedéseiket, amit azokban az években átéltek. Szívből remélem, hogy ha majd ezt a könyvet elolvassák, úgy érzik: érdemes volt feltépni sebeiket és vallani életükről.
Én hosszú évek óta kutatom Újpest múltját. Azt hiszem, hogy valami keveset tudok arról a 180 esztendőről, ami ennek a településnek élete. Ismerem az újpesti zsidó polgárok szerepét a város létrehozásában, fejlődésében és felvirágoztatásában. Ezt a tudást szeretném megosztani azokkal az ifjakkal, akik büszkék, hogy itt születtek, vagy itt élnek és akiknek súlyos feladata Újpest történetének további alakítása. Mindezt abban a reményben, hogy a ma élő tízen- és huszonévesek szívéből és szótárából eltűnik a „ki a zsidó és ki nem az" kérdés. A múltat elfelejteni, a gonoszságot megbocsátani nem lehet. Gondolkodásunkat és életünket átalakítani a kölcsönös tisztelet és humánum jegyében, erkölcsi kötelességünk. Vissza