Előszó
Mint tudjuk, az olvasó nyájas, de nem biztos, hogy türelmes.
Most mégis szeretnék egy kicsit messzebbről indulni. Ifjúságom megrendítő olvasmánya volt Bábel könyve, a Lovashadsereg. Nem csupán...
Tovább
Előszó
Mint tudjuk, az olvasó nyájas, de nem biztos, hogy türelmes.
Most mégis szeretnék egy kicsit messzebbről indulni. Ifjúságom megrendítő olvasmánya volt Bábel könyve, a Lovashadsereg. Nem csupán azért, mert a szemüveges, vézna író Bugonnij lovasai között élte meg az oroszországi polgárháborút, és mielőtt még elmúltak volna vele, módja volt nemcsak annak romantikáját, hanem szennyét, mocskát is megírni, hanem azért is, mert ugyanez a kötet tartalmazta az ogyesszai zsidók keserves sorsáról szóló írásokat is.
Egy bűn nélküli fiatalembert büntetlenül véletlenül megölnek és a zsidó alvilág egyik főnöke mondja a gyászbeszédet. Kijelenti, hogy itt igazságtalanság történt, de az Isten sem igazságos, mert ha az lenne, nem Ogyesszában telepítette volna le népét, hanem Svájcban, ahol kitűnő a levegő és magas hegyek vették volna őket körül.
Beismerem, hogy azon kevés ember között, akikre irigykedem, az egyik Gosztonyi Péter. Őt, mint frissen felavatott honvédtisztet a Kilián laktanyába osztották be, ahol 1956. októberének felejthetetlen napjaiban Maiéter Pál közvetlen munkatársa, mondhatni személyi titkára volt. Aztán sikerült elmenekülnie az országból és sok tanulás, sok munka eredményeként saját tudományos intézetet kapott Svájcban. Kutatási területe a második világháború keleteurópai vonatkozásai, de leginkább az 1956-os események feldolgozása volt. Mialatt mi nyilvánosan nem mertük kétségbe vonni, hogy az időben ellenforradalom volt hazánkban, csak elkerültük ezt a szót, ő szabadon kutathatott és publikálhatott. Kivívta magának ezt a lehetőséget és meg is érdemelte. Aztán mire nálunk bekövetkezett a rendszerváltás, ő már behozhatatlan előnyre tett szert.
Vissza