Kádár János

Előszó

"Hatéves koromig egy kis Somogy megyei faluban nevelkedtem, amely petróleumlámpával világított, szalmatetős, zsúpfedeles házakból állott. Sárba ragadt fészek volt, de az volt az én világom, ott minden teremtett lelket, minden fát, bokrot, dombot és patakot ismertem. Onnan kerültem 1918 őszén egyenest a fővárosba, anyám akaratából, aki azt kívánta, hogy itt járjak iskolába és városi ember legyen belőlem.
Amikor a Déli pályaudvarról kilépve megláttam, majd megismertem Budapestet, el nem mondható hatást tett rám, ez azonban érthető. Itt láttam először aszfaltot, kövezett utat, villanylámpát, emeletes házat, villamost, földalattit, gépkocsit, repülőgépet, mozit és más addig ismeretlen csodát. És itt láttam először tengernyi ismeretlen embert. Mindez egyszerre volt csodálatos, idegen és félelmetes is számomra; bevallom, jó pár évig idegen maradt és nem nagyon tetszett nekem Budapest."

"Egész életem és politikai tevékenységem legnagyobb része ehhez a kerülethez kötődik. Ismerem lakóit, helyzetüket, körülményeiket, többé-kevésbé engem is ismernek itt az emberek. Munkásember gyermekeként korán megtanultam, hogy ha élni akar valaki, akkor dolgozzék. Amikor valamelyest eligazodtam a társadalmi kérdésekben is, akkor rájöttem, hogy ha valaki emberi módon akar élni és boldogulni, akkor le kell mondania az önzésről, az individualizmusról, arról, hogy a világon senkivel és semmivel nem törődve csak ő maga akarjon felkapaszkodni. Ez a felismerés segített akkor, hogy meggyőződéses kommunista legyek. S kommunista voltam a jó és rossz körülmények között egyaránt, a kapitalizmusban és a szocializmusban. Biztosíthatom önöket, hogy lassan négy évtizede kialakult kommunista világegyetemen változtatni nem fogok, kommunista vagyok és az is maradok." Vissza