Kádár hitele

Előszó

Nem állítom, hogy kristálytiszta emlékeim vannak, de annyit bizonyosan vissza tudok idézni, hogy gyermekkorom színhelyén, Lovasberényben egyáltalán nem jól sült el az 1979 júliusában bejelentett nagyarányú áremelés. Valami rémlik valamiféle döbbent ámulatról, hogy ilyen egyáltalán előfordulhatott, és beszélgetésekről, hogy most már akkor semmi sem lesz olyan, mint régen. Alig tízéves voltam, de emlékeimbe visszavonhatatlanul beleégett, hogy egyik napról a másikra 3 forint 60 fillérről 5 forint 40 fillérre emelkedett a kenyér ára, és az is, hogy valamikor ezután megszűnt az 50 filléres kisgömböc a Zöldfa cukrászda fagylaltpultjánál. Megértettem, hogy nyakunkon a válság. Begyűrűzött hát mégis.
Homályos emlékeim vannak arról is, hogy az 1980-as évek elején az osztályfőnöki órák egy része az aktuális politikai helyzet értékelésével telt. Minden héten valamelyikünknek össze kellett foglalni a Népszabadság alapján, mi történt országban-világban. Odakint éppen a gázcseretelep felé bicikliztek az emberek, nekünk odabent az afgán belpolitikáról, Nadzsibullah elnök pozíciójáról, a SALTII-egyezmény ratifikálásáról, az Indira Gandhi elleni merényletről, Mitterand megválasztásának jelentőségéről és persze a kapitalista társadalom általános válságáról kellett beszélgetnünk. Majd egyszer csak, derült égből villámcsapás, arról, hogy 1982 májusában Magyarország csatlakozott a Nemzetközi Valutaalaphoz és a Világbankhoz, a kapitalista világ két fontos szervezetéhez. Csak annyi rémlik, hogy éreztem, ezzel azért valami nem stimmel.
Élesen megmaradt viszont az, amikor a lovasberényi iskola igazgatója - ugyanaz a személy egyébként, aki nagyjából ugyanebben az időben a várható sokkoló élmény miatt megtiltotta az általános iskolásoknak A nyolcadik utas: a Halál című, magyarul beszélő amerikai tudományos-fantasztikus film megtekintését a helyi moziban - az egész iskolának kötelezően elrendelte a Brezsnyev-temetés élő közvetítésének megtekintését. „Világtörténelmi esemény" - mondta 1982 novemberében, és mi ennek a kijelentésnek a súlyát átérezve ott ültünk a Videoton tévékészülék előtt. Aztán 1984 februárjában megint, mert Andropov pártfőtitkárt temették. És 1985 márciusában ismét, hogy Csernyenko világtörténelmi jelentőségű búcsúztatóját követhessük élőben. Vissza