Magyar rabszolgák Amerikában

Előszó

Részlet:
I. A királyi ügyvivő úr Szedresen.
Két év előtt a mi falunkban, Szedresen, még ismeretlen volt a kivándorlás. A föld népe, ha szegényen is, de megélt valahogy. Hallották ugyan a hirét, hogy akik más faluból kivándoroltak, nagyon jó módba jutottak Amerikában, de még olyan embert, aki onnnan gazdagon jött volna vissza, nem láttak egyet sem. Hozzá még, a plébános urunk mindig intette az embereket, hogy ne hagyják el a magyar hazát, melynek oly nagy szüksége van a jó hazafiakra, akkor volt az alkotmánytalan kormány is, nagy bűn lett volna olyankor itt hagyni ezt a szegény országot.
De egyszer aztán, úgy augusztus vége felé lehetett, tán épen János fővétele napján, ha jól emlékszem, amikor egy nagyon jóformájú uri ember érkezett Szedresre. Nem olyan ordináré zsidó-ágens-féle volt ez, aki hazudozni és csalni jár ide, hanem egy valóságos úr. Elment a községházához és beszélt a jegyző úrral. Megmutatta neki az irásait, hogy neki a királyi kormány adott engedelmet arra, hogy innen a fölös szegénységet Amerikába kiszörkessze. A jegyző úr aztán kidoboltatta hamarosan, hogy aki ki akar vándorolni, menjen a nagy kocsmába, mert ott van <<a királyi ügyvivő úr>>, aki ezt a dolgot olcsón megcsinálja. No aztán erre kíváncsiságból is, de meg hogy majd a tél közeledtivel munka nem igen akad, egy kis aprópénz meg mindig elkél, hát gondolták az emberek, elnéznének oda Amerikába s a tavaszi mezei munkára megint visszajönnének, - elmentek a nagy kocsmába először csak négyen-öten, ha jól emlékszem: a fiatal Bokor Jani, Barna Józsi, mindakettő a tavasszal ment volna katonasorba, de hogy nem volt akkor sorozás, hát lemaradtak; meg az öregebb emberek közül Péter János, Dóka Mihály és ha jól tudom, Kerekes Istók. De hát ezek sem voltak öreg emberek, de java-korabeli házas emberek, ki huszonöt, ki huszonhétéves, munkabiró, erős férfiak. Vissza