Juristowski Miklós ezredes-hadbíró élete és irodalmi munkássága

Előszó

Csodálkozva olvassák bizonyára sokan ennek a kis könyvnek a címét. Juristowski Miklós? Nem ismerem, nem is hallottam a nevét. És mivel nem egy, nem is kettő, nem is száz azoknak a száma, akik csodálkozva vethetik fel ezt a kérdést a nélkül, hogy szemrehányást kellene tenni önmaguknak, igazolva látom ennek a kis könyvecskének a megjelenését. Igen, Juristowski Miklósról van szó és az ő irodalmi munkásságáról. Nem régi, mégcsak nem is multszázadi íróról, hanem a jelenben, napjainkban élő és alkotó íróról. Egy minden ízében érdekes és különös íróról, aki 66 esztendős korában vette újra kezébe a tollat, hogy félszázados pihentetés után, a vég előtt tegyen eleget a Múzsa hívó szavának. Ez az egyik, ami érdekessé teszi az ő írói pályáját. Van azonban ennek a pályának egy másik még érdekesebb vonása. Nem az írói becsvágy, nem a babérkoszorú, nem az ő nevének halhatatlansága indították meg a 66 éves ezredes - hadbíró tollát, hanem egy fölséges és páratlanul szép gondolat: örök emléket állítani a másvilágra költözött élettársnak, a földi jóban és rosszban osztályos „Hitvesnek". Bármennyire hitetlenkedünk is, arról van szó, hogy egy kitűnő katona, aki ember és férj is tudott lenni, meghazudtolta a világot és őszintén megsiratta hitvesét. Hitvesnek mondom az áldottemlékű asszonyt, mert a feleség mai fogalma nem fedi az ő lényét és nem fejezi ki azt a kapcsolatot, amely kettejük között a síron túl is fennáll. De a hitves mellett ragyogó emléket kívánt állítani édesanyjának is, aki úgy becézgette őt, mint királyi asszony királyi gyermekét. Másnak építette Juristowski az emlékoszlopot s az ma már az ő dicsőségének hirdetője lett. Nem egészen hat év alatt 9 kötet elbeszéléssel áldozott magasztos gondolatának, s e kötetekben olyan remek alkotásokkal is gazdagította irodalmunkat, amilyenekkel kevesen dicsekedhetnek. Vissza