Előszó
Részlet a kötetből:
Borország.
Földünk egyik legáldottabb része volt az az ország, amelyikbe legtöbb csodálnivalót ajándékozott a Teremtő. Nevét szándékosan nem említem, nehogy idegenországbeli olvasóm részrehajlással vádolhasson, amire ennek az országnak nincs szüksége, annyi temérdek kincse, szépsége és kiválósága van.
Ennek az országnak leghírnevesebb része az, amelyet méltán neveznek Noémiának, Noé földjének, mert onnan kerültek a leprimább borok a világkereskedelembe.
Abban a kerületben a bor szelleme uralkodott már évszázadok óta, sőt talán már a földkéregnek szilárdtestté sűrűsödése óta is. Ott csak olyan emberre szavaztak választások alkalmával, csak olyan férfi lehetett polgármester, plébános, tanító, sőt még városi hajdú is, aki elismert szakértője volt a bornak, akár mint termelő, borkereskedő, vagy legalább olyan, aki a bor ízét képes volt ízekre boncolva megbírálni. De legalább is elsőrangú borfogyasztónak kellett lennie.
A gyermeket már hároméves korától kezdve a bor tanulmányozására, kedvelésére és megbecsülésére szoktatták a szülők, hogy rendes emberré nevelhessék. Olyanná, aki idővel a bor dicsőségére válik, ami legfőbb emberi érdemnek volt elismerve. Emberemlékezet óta abban az országrészben termett a világ legzamatosabb és tartalmasabb bora, és különös, hogy arrafelé csupa erőteljes ember, nagynövésű, nagyerejű, pompás katonaanyagot képező férfiakká nőttek az egyes nemzedékek. Még az idegen is könnyen rájöhetett, hogy Zamata város csak az ország fővárosa lehet, míg Lőre a legutolsó falunak a neve.
Vissza