Moszkoviáda

Előszó

Egy megnyerő fiatalember rémlátomása Moszkváról a fordulat után, ukráné méghozzá, merem mondani: Gogol érzéki humorának a csapásán haladva, és így mohón szörnyülködve a helyeken, ahova elvetődött; ezt a regényt Feldafingban írta, 1992-ben, tavasszal, gyorsan, kiszabadulva a hazai szövedékből, és elszabadulva a posztszovjet irodalom gyönyörteljes tabutörési lázában, amivel szigorúan együttjár a kőrészegségig terjedő berúgások és az odavezető ocsmány italok és italozóhelyek élvezetes leírása, Venedikt Jerofejev nyomán, továbbá a dúskálás a csúnyában és a piszkosban, és egy végzős egyetemi hallgató garázdálkodása a regényesztétikában, dicsekvés mennyiségekkel, hány butykos, hány nő, hány ide-oda hányódás egy napon belül, egy ukrán ténfereg Moszkvában, és noha Moszkva a legnagyobb ukrán város, ez nem kevésbé ellentmondásos metafora, mint egy ukrán Szentpéterváron I. Miklós cár és Nyikolaj Gogol idejében, vidékről bevándorolni a fővárosba, amely hidegebb és lázálomszerűbb, mint Lemberg, Kijev vagy Odessza, itt vannak olyan épületek föld felett és föld alatt, amelyektől félni lehet, tehát kísértetiesek, de nemcsak idegen az ukrán író a fővárosban, megtanulta számos csínját-bínját, és talál a szovjet birodalomból mindenféle nációjú havert, szeretőt, kollégát, bármennyire is lepusztult hely a Lomonoszov egyetem, de az ifjúságnak az a tarka rengetege lenyűgöző, és egészséges, világpolgári szemtelenségre ösztönöz, most el lehet mesélni, amit amúgy is csináltunk, ivás, baszás, kicsapongás, szívás, utazás, esetleges bolyongás, olvasott és tanult nevek felidézése, táncoltatása, és az egészet belengi a titkosrendőrség és a félelem nehéz szaga, a beszervező jött, mint az ónos eső vagy a beázás, jöttek a trükkök, netán a berogyás a spiclialvilágba, nem válik a bűnözés kárára, ha a falakról bűnözővezérek merev arcképe hozza tudomásodra, hogy mihez tartsd magad, vizslatnak téged, re is vizslatod őket, Andruhovics prózájában látom az író szemét, amelyet egy bajor kisvárosban, ahol együtt szerepeltünk, élőben is láttam, van benne valami abból a déliesebb kópéságból, amely minden nagy irodalmon belül az észak-dél kettősségnek testet ad, mindenesetre engem ennek a kedves fickónak a jelenléte, felolvasása, langaléta mozgása, koccintása, vigyora arra serkentett, hogy bizalmat előlegezzek neki, igen, ez mester lesz, ha el nem szúrja, ezért bátorkodom megjegyezni, hogy a könyv első fele jobb, mint a második, s hogy a szerző hagyta magát elszakítani a szemléletestől az elvont-verbális felé, noha ott sem kellett teljességgel nélkülöznnie a tehetségének mindenütt feltörő vagy felszivárgó jelenlétét. Ha most átugorhatnánk a mennyei íróklubba, láthatnánk, hogy Andruhovics Gogol és E. T. A. Hoffman és Bulgakov asztalánál ül, nem semmi, hogy az idősebb kollégák odahívták az asztalukhoz.

Konrád György Vissza