Fülszöveg
"Nyolc lövést kaptam a Hungária körúti felüljárón, amelyből három egy átlagembert simán elvitt volna az örök vadászmezőkre, az én szívós testemet azonban nem tudta legyőzni, és alig három hónappal az eset után, gyógyulttá nyilvánítottak a rabkórházban..."
Kántor Alex hat évet húz le a rácsos akadémián. Amikor 2004 nyarán szabadul, egy teljesen más alvilág fogadja, mint amelyiknek a zsoldosa volt. Az éjszaka erőviszonyai megváltoztak: Koltai börtönben, Sipost megölték, a bátyja Angliába menekült, a régi csapat szétszéledt. Az oroszok meg az ukránok kiszorultak az országból, ezzel megszűntek a kivégzések és a látványos fegyveres összecsapások.
Az éjszakát Keszthelyi uralja, majdnem mindenkit meg tud venni, maga mögé állítani, a szövetségesévé tenni - aki nem áll be a sorba, azt tönkreteszi, vagy kivonatja a forgalomból. Fülesekkel juttatja rendőrkézre a riválisait, cserébe neki és az embereinek mindent elnéznek, amit lehet. Alexnek ebbe a csapatba kellene beállnia, de nem fűlik...
Tovább
Fülszöveg
"Nyolc lövést kaptam a Hungária körúti felüljárón, amelyből három egy átlagembert simán elvitt volna az örök vadászmezőkre, az én szívós testemet azonban nem tudta legyőzni, és alig három hónappal az eset után, gyógyulttá nyilvánítottak a rabkórházban..."
Kántor Alex hat évet húz le a rácsos akadémián. Amikor 2004 nyarán szabadul, egy teljesen más alvilág fogadja, mint amelyiknek a zsoldosa volt. Az éjszaka erőviszonyai megváltoztak: Koltai börtönben, Sipost megölték, a bátyja Angliába menekült, a régi csapat szétszéledt. Az oroszok meg az ukránok kiszorultak az országból, ezzel megszűntek a kivégzések és a látványos fegyveres összecsapások.
Az éjszakát Keszthelyi uralja, majdnem mindenkit meg tud venni, maga mögé állítani, a szövetségesévé tenni - aki nem áll be a sorba, azt tönkreteszi, vagy kivonatja a forgalomból. Fülesekkel juttatja rendőrkézre a riválisait, cserébe neki és az embereinek mindent elnéznek, amit lehet. Alexnek ebbe a csapatba kellene beállnia, de nem fűlik hozzá a foga...
Kénytelen elhagyni a fővárost, és Bicskén teremti meg a maga kis gengszterbirodalmát, ahol kocsmát és kuplerájt üzemeltet, bevéd és betámad, folytatja az "adósságszakértő''-üzletágat, csajozik, szeret, bulizik, míg egy napon ismét kattan csuklóján a bilincs, ezúttal Németországban.
Jurányi Zsolt második regénye izgalmasan és fanyar humorral követi nyomon a voltaképp rokonszenves gengszter sorsát.
Vissza