Julianus

Előszó

A 60-as években a magyar filmgyártás európai rangját megteremtő jelentős filmjeink véglegesen megerősítették bennem a magyarság sorskérdései iránti érdeklődést. A hazulról hozott családi élmények, szüleim, közeli rokonaim olykor megalázóan keserves napi küzdelmének példája, a baráti beszélgetések, vitatkozások féltve őrzött hangfoszlányai a hatvanas évek filmjeinek katartikus hatása következtében tudatosultak bennem, hiszen egy újfajta történelemszemlélet lehetőségét bizonyították, ezek az alkotások képesek voltak a mégoly szorító társadalmi körülmények ellenére is a magyarság sorsáról őszintén gondolkodni. Lenyűgöző felismerésem volt, hogy néhány filmes bátorsága, konok szókimondása, megőrzött tisztessége, becsülete, a személyes életútjukkal is hitelesített műveik száz és százezer mozinéző, sok millió ember - félelme miatt ki nem mondott, ki nem mondhatott - gondolataival találkozott. Életre szóló élményem volt ez, a tizenéves fiatalnak, mert kiderült számomra, hogy a celluloid szalag nemcsak a világ legcsodálatosabb játéka, hanem egyben súlyos felelősség is, hiszen nagyon sok ember gondolatait lehet és kell is általa befolyásolni. Szerencsémre olyan - ma már nagytiszteletű filmesek - vezettek be a szakma rejtelmeibe, akiktől mindenekelőtt tisztességet, becsületes történelemszemléletet lehetett tanulni, akikkel nem a belterjes szakmai világról, hanem magyarság- és nemzettudatról, az embert megnyomorító társadalmi igazságtalanságokról lehetett beszélgetni. Vissza