Jules Renard naplója

Előszó

Ha az irodalom köztársaságában nemesi címeket adományoznának, Jules Renard címerébe e két tárgy illenék leginkább. Minden író - tollforgató, s a tükör is egyetemes jelképe nemcsak az irodalomnak, hanem minden ábrázoló művészetnek. Olykor azonban - lehet oka az írói alkat vagy maga a korszak is - a művészi munka eszköze és módszere, az alkotás művelete a szokottnál nagyobb figyelemben részesül, és a tükörben megjelenik maga a művész. Amikor a festő önmagát akarja megörökíteni, önarcképet teremt. De az önarckép maga is festmény, amelyet köt a képzőművészet jelrendszere; alkotójáról vall ugyan, ám csupán közvetve, a festői eljárások révén. A művészt mutatja - pontosabban azt, milyennek látja, láttatja magát -, azt azonban nem árulja el, mi van a fejében, miért választotta egyik vagy másik művészi megoldást. Foglalja ellenben mondatokba nézeteit és esztétikai elveit, s mindjárt feleletet kapunk erre. A művészet mindenkor művekben él, és arra nézve, hogy mi is voltaképpen, a döntő szó mindig a művet illeti meg, amely egyszerre hasonlatos is másokhoz - minthogy bizonyos konvenciók rendszerébe illeszkedik -, amellett azonban mindig egyedi, egyszeri és megismételhetetlen. Hogy miért az és miként legyen az: minden művész egymaga dönti el. Van, aki ösztönösen, szinte gondolkodás nélkül, mindenesetre úgy, hogy ennek nem marad nyoma számunkra. Előfordul azonban az is, hogy örömét leli a művészetről való folytonos elmélkedésben, vagy éppen szükségét érzi annak, hogy kitartóan figyelje, elemezze, értelmezze munkáját és önmagát.
Jules Renard tollal a kezében ül a tükör előtt: ír. Fürkészi önmagát és környezetét. Mindent közelről, nagyon alaposan vesz szemügyre. Figyel és gondolkodik. Csak arról gondolkodik, amit lát, de mindenről, amit lát, gondolkodik. Mindennek neve van ezen a földön, a név azonban csupán a dolgok személyét jelöli, az író pedig a dolgok személyi azonosságát próbálja megragadni: nemcsak nevükön nevezi őket, hanem ismertetőjegyeiket is rögzíti, úgy, ahogyan ezeket a szem érzékeli és az elme minősíti. Amit így a toll végül papírra vet, az a mind végiggondolt látvány: felszín és törvény, lusta anyag és fürge szellem, a dolgok színe és visszája. Vissza