Előszó
1. Az egyéni szótár. A langue és parole kérdése még nyilván sokat foglalkoztatja majd a nyelvtudományt, [1]. A sokoldalú kérdés vizsgálatának mindig vissza-visszatérő refrénje és egyik világosan konkretizálható alaptétele az, hogy a nyelv - a szókincs tekintetében éppen úgy, mint a grammatikai rendszerre nézve - az egyéni nyelvhasználatban realizálódik. Ebből következik, hogy a nyelvre vonatkozó vizsgálatoknak - akármilyen célból történjenek is - az általános érvényű szabályszerűségek mellett figyelembe kell venniök az egyéni nyelvhasználatot. Üssük fel valahol találomra akármelyik nyelvészeti folyóiratot vagy szakmunkát! Mindenkor ott találjuk az egyéni nyelvhasználatot (költők, írók szavait, az értekező írásokból, nyelvjárási szövegekből származó adatokat) mint bizonyító anyagot.
A nyelvtudománynak tehát nélkülözhetetlen támpontja, adattára, kincsesbányája az egyéni nyelvhasználat akár lexikológiai, akár grammatikai kérdésről legyen szó.
Még jobban, rá vagyunk utalva egyes írók vagy művek vizsgálatára, ha régibb korok nyelvét elemezzük. Hiszen a nyelvi fejlődés egy bizonyos időszakban elért fokát abból láthatjuk meg, ahogyan a nyelvi eszközök egy-egy alkotó művész vagy mű, műfaj különleges nyelvi stílusában érvényesülnek. [2].
Már ez a néhány megjegyzés is annyira nyilvánvalóvá teszi az egyéni nyelvhasználat vizsgálatának szükségességét, hogy csodálkoznunk kell, hogyan késlekedhetett ilyen sokáig egy-egy jelentős írónk, költőnk nyelvének teljes egészében váló feltárása, felmérése.
A kérdés nyitja valószínűleg a sokoldalú szemlélet hiányában, a tudományos egyoldalúságban rejlik. Vagyis abban, hogy a régi tudományos szemlélet a nyelvi tényekeit nem a beszélő egyéniségével való elválaszthatatlan kapcsolatukban, hanem önmagukban vizsgálta. [3]. Sajnos, e téren a nyelvtudomány eléggé hátul kullog. Hiszen pl. a néprajztudomány már jóval régebben felismerte az előadott, elmondott anyag és az előadó viszonyának nélkülözhetetlen vizsgálatát [4].
Vissza