Juhász Gyula és Tóth Árpád válogatott művei

Előszó

Ady Endre 1909-ben Irodalmi háborgás és szocializmus címen cikket írt a megújhodó magyar irodalom körüli viták során. Talán ez volt az első kísérlet arra, hogy irodalmunk forradalmi fejlődését ne magából az irodalom magyarázza meg valaki, hanem felvesse annak társadalmi okait. Cikkében megállapította, hogy ez az egész új, mai irodalmi kalamjka sohse lett volna meg a szocializmus magyar felnövekedése nélkül. Ady szava nem tűrt félrevezetést, nem állította azt, hogy új irodalmunk szocialista, de leszögezte, hogy a szocializmus révén született meg.
Pontosabban azóta sem tudjuk megfogalmazni a magyar irodalom megújhodásának okát és legnagyobb íróink helyét, kik - Ady Endre, Móricz Zsigmond és mögéjük sorjázó Juhász Gyula - nem voltak szocialisták, de a szocializmus révén szólhattak új időknek új dalaival népünkhöz.
Ady Endrén kívül kevés ismerte föl s még kevesebb vállalta ezt az irodalmi viták pergőtüzében álló Holnap-antológia és a Nyugat írói közül. Juhász Gyula azzal magasodott Babits Mihály, Kosztolányi Dezső fölé a mi szemünkbe, hogy ő ezt is vállalta, nemcsak irodalmunk formai megújítását. Ady Endre azt is írta idézett cikkében, hogy: Akiknek mesterségük, hivatásuk, vagy hivataluk, nézzenek utána, hogy az új irodalom mit használ a magyar nyelvnek s az úgynevezett géniusznak. Az az igazság, hogy ez az új irodalom (a ravasz kufárokat kiveszem) az embernek használ, a jobbulásnak, annak a társadalmi fejlődésnek, mely lehet zavaros is néhol és olyik korok, de - bizonyos. Vissza