Juhász Gyula a munkásmozgalomban (dedikált példány)

Előszó

Részlet:

»Révész Béla, a Népszava karácsonyi mellékletének szerkesztője felkér, küldj egy szép verset nekünk. Uj, friss, modern verset kérünk...» Kosztolányi írja e sorokat 1907. december 3-án Babitsnak. Ilyesmit kérhetett ekkoriban Juhász Gyulától is. Babits nem küldött, de a szegedi költő igen. Első verse a Népszavában 1907. karácsonyán jelent meg, a Gályarabok. Elvontan, de a munkásosztály harcai mellet vall benne:
A tenger a hazánk
S kezünk bilincsbe verve.
Üdvözlégy álmodás
És vágyak végtelenje!

Vihar a riadónk,
Reményeink, a fecskék,
Álmodók, lázadók
Üdvözlünk végtelenség!
Révész Béla megköszöni a verset: »Kérem, írjon nekünk ezután is, bizonyos, hogy a képzeletkörében sok olyan meglendül, amit mi szeretünk, amit mi akarunk.« Juhász érzi, hogy a töbesszám a munkásságot, a szocialista mozgalmat jelenti. Küld is verset. A tékozló fiúba talán túlzás lenne a bibliai parabola földolgozásán túl a munkásosztályhoz pártoló költői önvallomást látni még:; amikor azonban 1920-ban, a forradalmak elbukása után, némi változtatással újra közli, már félreérthetetlenül ezt akarja vele kifejezni. Ám már ekkor a munkásmozgalom iránti rokonszenvéről vall másik, 1908-ban írott, s a Népszavában megjelent versében (Félúton), Bóka László figyelemre méltó észrevétele szerint e vers kezdő képe (»Ti lelkek, akik fehér fényben égtek«) ihlette Adyt A jövendő fehérei című versének fogantatásakor. Vissza