Jud Süss

Előszó

Részlet a könyvből:
A fejedelmek
Az egymást keresztező, szétágazó, el-eltünedező utak úgy fűződtek egymásba az országúton, mint valami hatalmas érhálózat. Elhanyagolt utak, tele kövekkel, gödrökkel, összeszakadozott utak, fű nőtte be őket, ha esett, akkor feneketlen mocsárrá változtak, sok helyütt sorompó zárta le őket s dél felé keskeny gyalogösvényekké szűkülve vesztek el a hegyekben. Az ország minden csepp vére ezekben az erekben folyt. A göröngyös, napsütésben porba boruló, esőben eliszaposodó utak jelentették az ország számára a mozgást, az életet, a lélekzetet s a szívverést.
Mentek rajtuk közönséges postakocsik, nyitott szekerek, ülés és támla nélkül, sántikálva, el-elakadva, aztán a gyorsposta kocsijai, négy hellyel, öt lóval, melyek naponként húsz mérföldet is meg tudtak tenni. Aztán az udvarok és követségek gyorsfutárjai, pompás, gyakran váltott lovakon, pecsétes táskával, aztán a thurntaxisi posta lassúbb járatú követei. Aztán jámbor vagy zsivány batyus mesterlegények, diákok, egyik sovány és szelíd, másik megtermett és elszánt, komor tekintetű barátok, izzadva csuhájukban. Aztán a nagykereskedők teherkocsijai, a házaló zsidók tolókocsijai. Aztán hat erős, de kissé kopott hintóban kíséretével a porosz király, aki látogatóban volt a déli fejedelmeknél. Aztán végeláthatatlan sora embereknek, állatoknak és kocsiknak, azoknak a protestánsoknak, kiket a salzburgi püspök tajtékzó dühvel űzött ki országából. Vissza