Előszó
UTAZÁS A MÉLYBE
A halottak hallgatásáról
»Hová visztek engem?« kérdezte József Kedmától, az öreg egyik fiától, amint a karaván a holdsütötte alacsony dombok között, a Fáskert-hegyek lábánál,...
Tovább
Előszó
UTAZÁS A MÉLYBE
A halottak hallgatásáról
»Hová visztek engem?« kérdezte József Kedmától, az öreg egyik fiától, amint a karaván a holdsütötte alacsony dombok között, a Fáskert-hegyek lábánál, fölütötte sátrait, hogy aludni térjen bennük.
Kedma tetőtől-talpig végigmérte.
»Kedves vagy«, mondta és fejét rázta, annak jeléül, hogy nem »kedvest« értett, hanem más egyebeket, mint »együgyü«, »szemtelen« és »furcsa«. »Hová viszünk? Hát viszünk? Egyáltalán nem is viszünk. Véletlenül velünk vagy, mert atyánk megvásárolt kegyetlen uraidtól, s oda mész, ahová mi megyünk. Erre nem lehet azt mondani, hogy viszünk.«
»Nem? Akkor hát nem«, felelte József. »Csak arra gondoltam: hová visz engem Isten, amikor veletek megyek ?«
»Mulatságos fickó vagy, az is maradsz« mondta a maoni »s úgy puhatolod ki a dolgokat, hogy az ember azt se tudja, csodálkozzék-e vagy bosszankodjék. Azt gondolod, Hallod-e, azért utazunk, hogy eljuthass valahová, ahová a te istened akarja?«
»Nem gondolom ezt«, válaszolta József. »Jól tudom, hogy ti, uraim, a magatok jószántából utaztok, a magatok célja és szándéka szerint és semmiesetre sem akartam méltóságotokat és függetlenségeteket kisebbíteni kérdésemmel...
Vissza