Előszó
A reggeli nap vakító fényözönt vetett a nagykiterjedésű templomépületre. Fehér márványfalai, mint valami hóval fedett hegy fénylettek, aranyos tetőzete és oromzata csillogott-villogott.
Salamon tornácában, melyet „a királyi"-nak neveztek, két férfi sétált fel és alá.
„Tehát végleg elhatároztad, József, Dávid fia, hogy nem fogod többé hallgatni előadásaimat, éppen most, amikor Izaiáshoz,a nagy prófétához értünk?" kérdezte aggódva az ősz Híllel, Izrael legbölcsebb és legkegyesebb törvénytanítója a mellette lépkedő, mintegy tizenkilencéves ifjútól.
„Mester - felelte ez elszorult szívvel - te tudod, mily nehezemre esik, hogy nem hallgathatom tovább bölcseségedet, de a szükség kényszerít. Te tudod, milyen balsors érte házunkat. Egészen elszegényedtünk!"
„Talán kalmár vagyok én, hogy csak ezüstpénzért áruljam bölcseségemet? Tandíjfizetés nélkül is eljöhetsz hozzám, József, amikor csak neked tetszik, te, aki a legtehetségesebb és legkedvesebb vagy tanítványaim között" „Köszönöm, rabbi - mondta József tisztelettel - de nekem dolgoznom kell, hogy megélhessek."
„Akkor hát jöjj legalább esténként, vagy szombat előtt."
„Mester - vetette közbe József kérőén - elfelejtetted, hogy Galileába, Názáretbe kell mennem, hol anyámnak egyik rokona egy kis házacskát hagyott nekem örökségül."
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal