Józsa Bálint szobrász munkássága

Előszó

Egyszer majd komolyan föl kell tenni a kérdést (és a lehetőségekhez képest komolyan megválaszolni), ugyan miért igyekezett olyan makacs következtetésekkel eltűntetni a huszadik század avantgard képzőművészete az ábrázolást, a látható világ vonatkozásainak megjelenítését. Mert hogy több módon is arra törekedett, az kétségtelen: az expresszionizmust a lélek belső reflexiói érdekelték, Duchamp beérte a már meglévő - kész - tárgyak manifesztálásával, a konstruktívizmus pedig egyenesen új (?) formák és új relációk segítségével próbált részint a transzcendensre, részint ugyancsak a meglévőre, a készre koncentrálni. Ha el tekintünk aféle számárságoktól, mint a művészet fejlődése, akkor is belebonyolódhatunk olyan bizonytalan, ám mégiscsak létező fogalmakba, mint a korszellem, hiszen kérdésünk éppenhogy úgy alakítható át: miért ez a korszellem indukálódott a huszadik században, és miből állt össze. A műalkotások megértése szempontjából egyáltalán nem mellékes ennek a kérdésnek a tisztázása, ugyanis a jelzett időszak műveinek többségére a hagyományos kérdés - mit ábrázol? - nem tehető föl, emiatt is szokás inkább a másik kérdést - mit fejez ki, - föltenni. Az utóbbiban viszont óhatatlanul benne van a fordulat, a belsőből való indíttatás, amely éppenséggel az ábrázolás jelentőségét kicsinyli le vagy tagadja. Ráadásul azt is észre kell vennünk, hogy a huszadik század művészeinek életpályáján többnyire (ritkák a kivételek) mutatkoznak olyan korszakok, amelyek előnyben részesítik az ábrázolást. Ez valamiféle erőteljes ragaszkodást jelenthet a hagyományhoz, amelyet a képzőművészet kifejezés próbál lefödni. Vissza