Előszó
Részlet az újságból:
A sminkem is én vagyok
Várakozunk a szálloda halljában és a tévét bámuljuk. Épp Alicia Keys beszél a no make up kampányáról:
-Én annyira szeretem és tisztelem őt ezért- mondja a mellettem álló bloggerina, aki jelentős sikereket ért el make-up tutorialjaival.
-Én viszont nem értem ezt az egészet. Miért baj az ha valaki sminket visel és úgy érzi jól magát?- kérdeztem.
-Na de gondolj bele, mekkora bátorság kell ahhoz, hogy egy világsztár felvállaljon egy ilyen döntést! Én tényleg imádom, hogy kitart emellett.
-Jó, de ez mind szép meg jó, bár bevallom, olyan nagy tettnek azért továbbra sem tartom azt, hogy make-up nélkül megy ki az utcára, a BET Awardson pedig igen csak jót tett volna neki, ha előtte beült volna a sminkbe.
A fenti párbeszéddel már érzem, hogy nem leszek az Alicia Keys-rajongók kedvence, azonban a véleményem továbbra is vállalom. Nekem még anyukám tanította meg, hogyan húzzam kis a szemem, miként használjam a szempillaspirált vagy az alapozót. Emlékszem az első normális tusvonalam után madarat lehetett volna velem fogatni, és rettenetesen boldog voltam akkor is, mikor hosszas próbálkozások után végre rátaláltam a megfelelő színű korrektorra.
Számomra ezek mind kedves pillanatok voltak, én pedig nagyon is érzelmi alapon működöm, ezért is szívesen pingálom magam. Persze a cikkünket olvasva a Power of make-upról (300. oldal) már Aliciát is értem és azt is, aki rajong érte, viszont továbbra sem győzött meg. Így én megint csak jól bevásárolok majd a JOY-NAPOK alkalmával dekorkozmetikumokból, és bizony továbbra sem megyek sehová szemceruza és mattító púder nélkül.
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal