Előszó
Részlet a kötetből:
ADY ENDRE VÉGRENDELETE.
Azoknak szól ez a könyv, akik ismerik az országalapítás lázát. A magyarság ebben a lázban szenved szinte a honalapítás óta. Ez ama nem teljesedett s véget nem érő belső tevékenység, országgá s valósággá sohase nőtt »országos« álom, melynek számonkérő szemei elől lehetetlen kitérnünk, hacsak végképen ki nem szakadunk a Duna-Tisza tájához kötött magyar népi és sorsközösségből. Az országalapítás kísérleti útja pedig a honi végzetek szerint mindig a szellemi forradalom volt. A XVI-ik század prédikátorai, kik a Dózsa-lázadásnak irodalmi hangot és távlatot adtak, nem kisebb forradalmat hajtottak végre, mint Hajnóczyék (végeredményben szintén csak a lelkek terén), Rákóczi vagy pedig a XIX-ik század első felének reformnemzedéke, s forradalmi alakjai. A cél mindig az »ország« volt, a másik Magyarország, mely csupán belső síkon élt, melynek arcát csak töredékesen, félve, rejtve, irodalomba takarva lehetett napfényre hozni. Ady Endre írta utolsó versében, hogy »baljóslatú, bús nép a magyar, forradalomban élt«... Adynak kellett ezt megírnia, kiben a külső-belső magyar forradalom egész történelmi folyama felhömpölygött.
Adynak világjelentősége is van, de külön magyar jelentősége is. S mint magyar »jelentőség«: különb történelmi folyamat ő minden magyar költőnél és írónál, ő a XVI-ik század óta kialakult magyar történelmi ellenzék egyetlen személyiségbe forrva, az ellenzékiség, melyet bújdosó és daloló prédikátornak, szabad hajdúnak, »összeesküvőnek«, kurucnak, magyar jakobinusnak, Táncsicsnak és Petőfinek, Tolnai Lajosnak és agrárszocialistának, nyugatosnak, új radikálisnak és kisnemes Petúrnak hívtak. Ady rájött, hogy mekkora történelmi lehetőség, milyen viruló országcsírák szunnyadtak ebben a magyar ellenzékiségben s ráadásul megtetézte a maga mélybe fúró és kóborló, tájakon és égboltokon gyűjtő csodálatos szemeinek ajándékaival.
A program, mit Ady hirdetett, már századok óta készen volt. Dózsa ceglédi beszéde, Szkhárosi Horváth András prédikátor, a Balassa Menyhárt komédiájának névtelen szerzője, Heltai Gáspár, Méliusz Juhász Péter, a Martinovics-összeesküvés körül csoportosuló tiszta anyag, s a XIX-ik század hősi nemzedéke a Falu Jegyzőjét író Eötvöstől, Táncsics Mihályig s az »országházát« átkozó Vörösmartytól Petőfiig: mindnyájan e nagy művön dolgoztak. A művön, mely az egész nép felsorakozása a kultúra s az emberhez méltó élet birodalmába, mely egy egész nép szellemének elképzelt, gyönyörű kivirágzása. Adyban csupán aszú lett a borból nehéz, összetett izű, tápláló ital, melynek tüze és íze szinte már sok is egy nép táplálására és az emberiséghez kér utat.
Vissza