A könnyelműek I-II.

Előszó

Azon ifjak közől, kik az amerikai egyesült tartományokat, naponként emelkedő műveltségük s kifejlődésök miatt, látni kivánták, egy volt Árkosi Lajos, tehetős erdélyi nemes. Ő ment volt minden ábrándozástól s fellengéstől, azért szeretett mindenről tulajdon szemeivel meggyőződni. Amerikát úgy tekintette, mint fiatal erőteljes óriást, több ezer év tapasztalásával; a mi másutt mint kétséges kivitelű terv, lanyha, kábult agyok vitatkozási tárgya még: azt gondolá ott már létesülve láthatni, nagyszerű valóságában. Árkosi hazáját forrón szerette, de nem majom-szeretettel; ő ismerte azt legapróbb részleteiben; tudta, mi jelenben, s mivé válhat egykor; ő a jelen hátramaradását s hiányait nyugodt, bár fájdalmas férfiúi tekintettel nézte által, minden keserűség, minden túlság nélkül; s a jövendőt, nem gerjedt indulattal kivánta, egy korából a jelenbe rántani, hanem annak menetét józan eszközökkel elősegíteni, mint a fontoló orvos, ki a természet munkálódásait könnyíti, vagy pótolgatja, czélirányos gyógyszerekkel, a nélkül, hogy azt mentében megelőzni, s épen ez által hátráltatni akarná. A kivihetők holnapozását lelkéből gyűlölte; de szintoly tűrhetlen volt előtte a kivihetlen tervekeni költői ábrándozás; szóval, ő gyakorlati ember volt; s józan, a kivihetőséghez mért, elméleti ismeretei, őt lépteiben vezérlék, de nem ragadák. Vissza