Werbőczi és Martinuzzi

Előszó

Néhány évvel ezelőtt volt négyszáz éves fordulója a magyar jogászság atyja, Werbőczy István halálának. Egyetemeink, közéletünk és tudósaink igyekeztek méltóképpen megünnepelni a "legnagyobb" és "legeredetibb" magyar jogászt. A mi egyetemünk jogászai például díszünnepélyen adományozták neki "az első magyar modern ember", a "közösségi gondolat megteremtője" címet, "állandó és örök érték"-nek nevezték s még azt is bizonygatták, hogy az ország három részre szakadásakor ő mentette meg a "nemzeti egység"-et. Érdekes, hogy ugyanekkor a történészek hallgattak. Talán nem tartották korszerűnek, hogy a mai szociális harcoktól izzó korban épp Werbőczy személyével, művével és hatásával foglalkozzanak.
Werbőczy kora, amellett, hogy érdekes, a társadalmi fejlődés szempontjából sorsdöntő is. A reneszánsz kora ez, mely nemcsak nagy irodalmi és művészeti alkotásokban nyilvánul meg. A termelési eszközök fejlődése következtében elsősorban a tulajdonviszonyokban áll be változás s ennek következtében a társadalmi és politikai életben. Ipar alakul és kereskedelem fejlődik, a városok hatalma növekszik s Európa elindul a polgárosodás útján. Az olasz városállamok virágzásának, a spanyol kikötők s a flandriai és német szabadvárosok naggyáfejlődésének az ideje ez. Machiavelli tevékenysége és politikai művei is a kor gazdasági alapjából születnek meg. Dante, Cervantes és Shakespeare, Michelangelo és Leonardo da Vinci, a nagy olasz és holland festők a korai polgárosodás előhírnökei. A termelési eszközök fejlődése s a meglevő tulajdonviszonyok és társadalmi felépítmény közötti ellentmondások már forrnak ideológiai síkon, a reformáció különböző kísérleteiben. Vissza