Előszó
Élt Szolnokon egy özvegy asszony két szép leányával; Rózsa volt az egyik, a másik Anikó. Feketében járt az özvegy asszony, rózsaszínben jártak leányai.
Tíz év óta volt özvegy asszony, tíz év óta...
Tovább
Előszó
Élt Szolnokon egy özvegy asszony két szép leányával; Rózsa volt az egyik, a másik Anikó. Feketében járt az özvegy asszony, rózsaszínben jártak leányai.
Tíz év óta volt özvegy asszony, tíz év óta hordta gyászruháját; két év óta volt a két szép leány menyasszony, két év óta hordta jegygyürűjét.
Az Özvegy napról-napra aggott, fogyatkozott, közeledett férje sírja felé; a két szép leány napról-napra szépült és vidámult, közeledve menyekzője felé.
Katona volt mindkettő kedvese. Derék, jó, hű, fiatal. Messze jártak sivatag külföldön, mégis minden hóban érkezett levelük váró mátkáikhoz, tele reményekkel, tele szerelemmel.
Most két hónap mult el egymás után, hogy semmi tudósítás nem érkezett rólok.
Bizonyosan maguk fognak jőni, gondolák a szép menyasszonyok s megnyugodtak benne.
Vége felé járt a zaklatott év. Csikorgó hideg volt, esztendő utolsó napja.
Az emberek ilyenkor otthon szoktak ülni, templomba járnak, megköszönik a napok urának az elvett évet s áldást kérnek az ismét jövőre. Estenden beülnek meleg szobáikba, mulatnak, beszélgetnek, kártyáznak, éjfélig eltelik bizalmas tréfa közt az idő s az első óraütést az új esztendőben üdvözlő pohárcsendülés köszönti fel......
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal