Előszó
Részlet a könyvből:
AMIT KÉT LEÁNY BESZÉL EGYMÁS KÖZT
- Te, Lívia: én azt hiszem, hogy mi mind a ketten megőszülünk, amíg ez az oltárszőnyeg elkészül.
- Nehéz mintát választottunk. Az „á la...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
AMIT KÉT LEÁNY BESZÉL EGYMÁS KÖZT
- Te, Lívia: én azt hiszem, hogy mi mind a ketten megőszülünk, amíg ez az oltárszőnyeg elkészül.
- Nehéz mintát választottunk. Az „á la Gobelin" hímzés időt kíván.
- Vagy férjhez vesznek bennünket odáig.
- De ha már elkezdtük, be kell fejeznünk.
- Te, Lívia, én nem engedem, hogy te férjhez menj addig, amíg én leány vagyok.
- Nem, hercegnő.
- Csakhogy már egyszer egy ,,nem"-et is hallok tőled; ámbár ez is csak körülírása az „igen"-nek. Tudod, hogy te vagy az oka annak, hogy én olyan kiállhatatlan vagyok?
- Nem tudok sem az egyikről, sem a másikról.
- Azáltal, hogy mindig velem vagy, úgy elkényeztettél, hogy más asszonyi teremtést nem bírok tűrni magam körül. Én a fiatal leányokat mind igen rútaknak találom. Egyedül te vagy szép.
- Szép, ha egyedül vagyok.
- Ne csavard el a szavamat! Eszményi szépség vagy, ha mondom. Koromfekete haj, s hozzá sötétkék szemek. Egy országot lehet beszaladni, amíg hasonlót talál valaki. Ez a mindig mosolyra álló finom ajk, ami még ha haragot akar kifejezni, akkor is csak egy változatát adja a mosolynak; s aztán e gyönyörű tiszta fehér homlok. Oh, milyen jól teszik ezek a többi hölgyek, hogy a hajukat „á la kanászbojtár" lehúzzák á homlokukra, s eltakarják azt az egyetlen bájt, amit még egyik nő is szépnek talál a másikon.
Vissza