Előszó
Részlet:
A CZÍM-ALAK.
A mi az állatszelidítő a fenevadak ketreczében, a mi a hindu kígyóbűvölő a csúszó-mászói között, a mi a ló-idomár a fék-nemszokta szilaj ménnel szemben: az a "lélekidomár" a lelkes állatok világában.
Új szó, rossz szó, de nincs más.
Az alak pedig létezik, mely e rendkívüli fogalmat betölti: új szót kellett a számára kitalálni.
Egy közönséges ember, a kinek nincs a kezében sem Mózes varázspálczája, sem villanyütésű Cagliostro-bot, még csak egy csendbiztosi korbács sem, a ki nem rendelkezik Monte Christo-i mesés kincsekkel, nem hoz magával hódító külsőt, a ki nem művész, nem költő, nem hős, még csak nem is politikai celebritás.
És mégis csodákat tud tenni.
Kitalálja annak a gondolatját, a kivel beszél, azt a gondolatot, a mit az elmondott szó gondosan rejteget.
Eléje kerül a szándéknak s kihallgatja a titkos vágyakat.
Önvádra kényszeríti a megrögzött bűnöst, éjlátta, sírelhantolta rémtetteket napfényre idéz.
A kétségbeesettet, a ki öngyilkosságra gondol, visszavezeti a léleknyugalomhoz, megtanítja remélni, új életet kezdeni.
Lát szivet és lelket, a börtönök sötétjén s az úri termek csillogó ragyogásán keresztül.
Idegen országban, új társaság, ismeretlen világ közepett is egyszerre otthon találja magát, s úgy játszik az emberek leikein, mint a virtuóz a hegedűn.
Vissza