Jókai Mór

Előszó

Adyról a gondolataiba mélyedő, könyökére támaszkodó költő, József Attiláról az idegek harcától tönkretett szomorú arc, Jókairól pedig az ősz, parókás, bágyadtan mosolygó kép él az emberek képzeletében. "Neki a legnagyobb magyar mesemondó elnevezés jutott az elismerés gyanánt, de ez színtelenítő ködbe vonta alakját, s a mesélés szakállas, nagyapós pózába merevítette. Ha igazán meg akarjuk becsülni nagyjainkat, nyilvánvaló, hogy nem érhetjük be ilyen rossz, olajnyomatszerű, ilyen semmitmondó képpel..." - írja a Váli Mari visszaemlékezéseit sajtó alá rendező Lukácsy Sándor. Az irodalmi fényképikonográfia ezt a nemegyszer sematikus képet módosítja, gazdagítja a maga nyelvén közölt ismeretekkel: az íróról, költőről gyermekkorától haláláig készült arcképeket gyűjti egybe, s látja el az azonosításhoz szükséges adatokkal. Segítségével fogalmat alkothatunk az író külső megjelenéséről, alakjának, arcvonásainak változásáról, ráncainak sokasodásáról, pózairól, gesztusairól.
Jókai Mórról számos életében készült metszet, rajz, festmény, szobor maradt fenn, s az őt megörökítő fotók száma sem csekély, mégis kortársai közül nem egy úgy tartja, hogy a képzőművészek és fényképészek nem tudták megragadni a lényegét, nem tudták azt az élményt az utókorra örökíteni, amelyben a vele és körülötte élőknek részük volt. Az idős íróval jó kapcsolatot fenntartó Bródy Sándor szerint "Mint barátjának, Petőfi Sándornak, neki sincs egyetlen egy jó arcképe. Szín és rajz szegény arra, hogy kifejezze őt, aki nagyszerű, mélységes, változatos és szeszélyes, mint a tenger, mint az asszony. Vissza