Jöjjön Lilliputba!

Fülszöveg

Jókai Anna a Jákob lajtorjája című nagy hatású regénye után ismét elbeszéléssel, novellával jelentkezik. Új kötetében mindazt megtaláljuk, amiért írásművészetét 1968 óta kíséri izgalommal a szokatlanul egybehangzó olvasói és kritikai érdeklődés. Az író éles társadalombírálata, hőseinek életteljes ábrázolása és a fordulatos cselekmény párosul műveiben a hiteles lélektani tudással, s oly erős bölcseleti képességgel, amely nem elégszik meg a világ, a bennünket gyötrő konfliktusok felmutatásával, hanem azok elrendezésének irányába tör. A jelenségekhez szilárd erkölcsi mércével közelít, de nem tetszeleg a fölényes kioktató szerepében - írásait mély részvét hatja át.
A kötetet nyitó Vörös és vörös című kisregény - vagy ahogy Jókai Anna jelöli - "krónikatöredék az 1980-as évekből" - az első ciklus többi darabjához hasonlóan egy közismert világirodalmi alkotás ihletésére keletkezett. A szenvedélyes, ifjú "önmegvalósító", Szomjas Juli változatosságokban bővelkedő karriertörténete. Szomjas Juli - akárcsak Stendhal Vörös és feketé-jének Julien Sorelje - egyszerre bűnös és egyszerre áldozat. Kitűnő emberismeretét és eleven eszét is elszánt karrierizmusa szolgálatába állítja; énjének szüntelenül kísértő nemesebb felét makacsul elhallgattatja. A környezet részben szerencsétlen kézzel, hatástalanul próbálkozik a jóval, nagy részben azonban a "rossz" cinkosa. Szomjas Juli napjainkban húsz-huszonnégy esztendős. Földúlja a vámszentistváni református lelkész nyugalmát - a szerelmet a kiemelkedés eszközének s a sors feletti bosszúnak tervezi el. Ellentmondásos jelleme már az áhított egyetem első esztendejében válságba sodorja. Kiábrándul a "művészkedésből", a "vörös köd" után a politikai érvényesülés a célja: elvtelenül, de birtokában a tökéletes színlelésnek. Mohl elvtársat, a magas rangú funkcionáriust családostul elbűvöli; az utolsó pillanatban azonban saját maga roppantja össze maga alatt a gonddal összeácsolt építményt. Miért? A lelkészhez fűződő szerelme - ami erősebb, mint elszánt akarata - döntését csak kirobbantja, a felismerést segíti: "...valahogy nemkívánatos az élet; minél zajosabb, annál üresebb vezérlő eszme nélkül. A nihilnél a tévedés is tartalmasabb: tanít." Szomjas Juli "tökéletesen színlelt és hazudott, de hogy színlel és hazudik: mindvégig tudta. Saját magát nem sikerült becsapnia". S miközben Szomjas Juli ádáz küzdelmét kísérjük nyomon, széles tabló bontakozik ki előttünk: a vidéki létforma, a kisvárosi egyetemi klikkharcok és a politikai küzdőtér sajátos taktikái árnyalják a történetet.
Jöjjön Lilliputba! - a cikluszáró novella maró gúnnyal Swiftet idézi. Lilliput nem egyetlen hely, hanem a lélek állapota, ahol a törpévé zsugorodott emberiség életeszményei tenyésznek. Jelképes címével valamilyen módon valamennyi novellát körébe vonja. Az ifjú halásznak már nem a tenger a partnere, csak a tó: a Halat ki sem hozta a partra (Az ifjú halász és a tó). A Gorkij Éjjeli menedékhely-ére rímelő Üdülő a mélyben a régi nyomorúság groteszk kisszerűvé torzult ismétlődése - jelen időben. A király igazi ruháját pedig nem a tömeg, hanem a tiszta szívűek láthatják (A király legrégibb ruhája).
Elhagyva a parabolatöltésű írásokat, a kötetet összetéveszthetetlen hangú "hagyományos" Jókai Anna-novellák zárják. Keserűség, kegyetlen humor és a ritkán feltündöklő boldogság - mindennapjaink színtere (Tavaszi hó, Doktorvilág, Ember tervez, Harmónia, Tiszta vizet a pohárba stb.) A kemény realitást hol az irónia, hol pedig a gondolatok költészete oldja. "Minden fölfedhető. Ami örök, csak az a titok." Vissza