Híd a messzeségben

Fülszöveg

Ennek a könyvnek a megírását hadifogolyként kezdtem el, amikor az arnhemi csata emléke még frissen élt bennem. Az eredeti kéziratot a Gestapo ellenőrzéseinél az ágyneműmbe rejtettem, ezért úgy érzem, tartalmaz némi autentikus értéket. Többször is megpróbáltam befejezni, de annyi minden közbejött, hogy végül elment a bátorságom. Azonban Cornelius Ryan könyve, A messze volt a híd, illetve a hasonló című film megjelenése óta annyi ember keresett fel és kért meg, hogy mondjam el saját történetemet, hogy végül engedtem a csábításnak. Feleségem, Jeannie aktív bátorításával papírra vetettem háborús szolgálatom emlékeit, melyet az emberek reményeim szerint érdekesnek és szórakoztatónak találnak majd, és emellett talán szolgál némi tanulsággal is követőim számára, valamint vidám emlékeket idézhet fel régi bajtársaimban.
A történet az iraki sorozottaknál töltött szolgálatommal kezdődik, amikor a 2. asszír századot vezettem, egy olyan emberekből álló egységet, akiknek a jelszava a „Tökéletesség" volt. Olyan normákat állítottak fel, melyeket azóta sem szárnyalt túl senki. Hogy kiállták volna-e a brit csapatokra mért kemény csapásokat, nem tudom megmondani, de közvetlen leszármazottai voltak azoknak a régi asszíroknak, kiknek „hadai aranyban és bíborban csillogtak", ezért mindig emlékezni fogok rájuk.
Miután rövid időt töltöttem régi ezredemnél, a cameroniaknál (skót lövészezred), akik minden hadjáratban kitűntek makacs helytállásukkal, és akik voltak olyan kemények és szívósak, mint bárki más a világon, belevágtam valami teljesen újba - ez volt a légideszant.
Remélem, a következő fejezetekben elegendő információt közlök ahhoz, hogy meg lehessen érteni, milyen anyagból gyúrták az ejtőernyősöket. Olyan embereknek tartották őket, akiktől sohasem kérhetsz túl sokat. Ahol volt egy vörös sapkás, ott volt megoldás is. Vissza