A lepkegyűjtő

Fülszöveg

Részlet a könyvből:

"Mikor az intézetből kikerült, gyakran láttam az utcán, szinte mindennap, mert a házuk éppen szemben volt a Városháza mellékszárnyával. Folyton jött-ment a húgával, gyakran fiúkkal is, ami már persze nem tetszett nekem. Minden szabad percemben, amikor félre tudtam tenni az adókönyveket és a kartotékoket, odaálltam az ablakba, és a túloldalt bámultam a tejüvegen át, és némelykor csakugyan láttam is. Este mindig X-jelet tettem a megfigyelési naplómba, amikor láttam, később pedig, mikor már tudtam a nevét, M-et. Másutt is többször találkoztam vele. Egyszer éppen mögé kerültem a sorban a Crossfield Streeti-i kölcsönkönyvtárban. Egyetlenegyszer sem nézett rám, de én nem tudtam levenni róla a szemem, a fejéről, a tarkójáról, a hajáról, a hosszú copfjáról. Nagyon halvány szőke, selymes haja volt, mint a függőlepke gubója. Hosszú copfja a derekáig ért, hol előre, hol hátra csapta. Néha fel is tűzte. Egyetlenegyszer részesültem csak abban a kivételes szerencsében, mielőtt vendégem lett itt, hogy kibontott hajjal láthattam. Gyönyörű volt, a lélegzetem is elállt tőle. MInt egy szirén.
Egyszer, egy szabad szombaton, a Természetrajzi Múzeumból hazafelé jövet egy kocsiba szálltunk a földalattin. Oldalt ült, három sorral előttem, olvasott, s ilyenformán harmincöt percig bámulhattam. Valahányszor láttam, mindig azt éreztem. mint amikor ritka példányt fogok, és nagyon vigyázva közelítek hozzá - ahogy mondani szokták, torkomban dobogott a szívem. Példál: kék szalagos folyosópille. Mindig így gondoltam rá, már úgy értem, ilyen szavak jutottak eszembe, mint megfoghatatlan, ritkán előforduló példány... nem olyan, mint a többi, még ha szép, akkor is. Csak igényesnek való." Vissza