Előszó
Részlet a könyvből:
Első felvonás.
Első jelenet.
Iphigenia
Árnyatokba, izgatott koronái
a zsúfoltlombú, régi, szent ligetnek,
akár az istennő halk templomába,
ma is úgy lépek, olyan...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
Első felvonás.
Első jelenet.
Iphigenia
Árnyatokba, izgatott koronái
a zsúfoltlombú, régi, szent ligetnek,
akár az istennő halk templomába,
ma is úgy lépek, olyan rezzenő
érzéssel, mintha most lépnék először,
és még a lelkem nem szokott ide.
Hány éve rejt és véd itt egy magas
akarat! melynek átadom magam,
de maradok idegen, aki voltam.
Mert tenger tilt el minden kedvesemtől
és jaj! naphosszat állok én a parton
lelkemmel lesve görögök honát.
Sóhajtok, és a hullám szembezúg,
de csak tompa hangokat hoz keresztül. -
Milyen rossz, aki így testvértelen
s árván él, messze! A szomoruság
ajka előtt a kész jót elapasztja;
s gondolatai folyton visszazsongnak
apja házába, hol a nap először
nyitott eget előtte, hol közös
játék a testvérkéket össze s összébb
szelíd szálakkal fonta ahogy nőttek. -
Az istenekkel nem veszekszem én:
de a szegény nő dolga oly keserves!
A férfi, az úr, otthon és csatákon;
ő idegenben is segít magán.
Hatalom boldogítja, diadal
koronázza, és várja büszke sír.
Vissza