15 háromszólamu inventió

Előszó

"Sequuntur adhue XV Simfoniae tribus vocibus obligatis." (Ezek után 15 szigorúan háromszólamú szimfónia következik.) Ezt írta Bach a kétszólamú invetiók utolsó üteme alá. Ebből világosan kitűnik az a pedagógiai szándék, amellyel a nagy mester a kétszólamú invetiókat és a szimfóniákat megírta és rendezte. A szimfóniák, amelyeket a szerző később fantáziáknak nevezett, nem mások, mint az itt közreadott háromszólamú inventiók. Ezek a kevés kivétellel két tételes dalformában írt és manapság már általánosan két- és háromszólamú inventióknak nevezett művek annyira összefüggenek egymással, hogy hangnembeli rokonságukon kívül thematikus, motívumos és itt-ott szerkezeti rokonságban is állanak. Jelen kiadásunk rendezésénél már nem láttuk annak szükségét, hogy a fokozatos haladás szempontjából az eredeti egymásutántól eltérjünk, amint ez a kétszólamú invetióknál tettük. Célunk az volt, hogy a növendék kezébe technikai - a fontosabb helyeken - formai és előadási tájékoztatót adjunk. Hogy a tanuló a szólamvezetés mesteri szövését és ezen az úton e remekművek thematikai és szerkezeti összetartozóságát könnyebben követhesse, mindegyik szólamot külön vonalrendszerbe írtuk. A középszólam jelzése így sokkal tökéletesebb, mint akkor, ha mind a három szólamot két sorba szorítjuk és a külső szólamok is olvashatóbbakká válnak. Már most a középső sorban a jobb kézzel játszandó hangjegyek szárait fölfelé, a bal kéz kótáinak szárait pedig lefelé húztuk. Az ujjrendet is - ennek megfelelően - fönt és lent jegyeztük. Meg vagyunk róla győződve, hogy a növendék ezt a három sort könnyen fogja olvasni, ha eleinte talán szokatlan is; értelmezni azonban föltétlenül könnyebben fogja, mert a thémát az ellenponttól itt szemmel is elválaszthatja, ami játékára nézve csakis előnyös lehet. A théma - rendesen a zenemű elején álló - olyan zenei alapgondolat, mely vagy dallamossága vagy másnemű kifejező ereje érévn a mű tulajdonképeni magva. Ez invetiókhoz hasonló thematikusan dolgozott művek thémája jó elrendezéssel bizonyos időközökben, egészen, vagy töredékesen szólamonként megújulva lép föl. A többszólamúsággal szemben főfeladatunk az, hogy a thémát kellőleg kidomborítsuk. Szolgáljon erre nézve utasításul, hogy azt helyzetek szerint, ahol jellege megengedi, vagy megkívánja, a többi szólamnál erősebben játszuk; más esetben - ahol a théma jellege nem tűr erősebb kiemelést - az ellenpontot játszuk gyöngébben. Így amit kiemelni óhajtunk, a környezetből mindenképp ki fog válni. Leggyakrabban mégis csak a kevésbbé kiemelendő szólamrészek dinamikai lefokozásával érjük el azt, hogy a théma a maga egész jelentőségével előterébe lép. Vissza