Jogtudományi Közlöny 1948. július 5.

Előszó

Részlet a lapból:

Az új csehszlovák alkotmány

A magyar közjogi felfogás mindig idegenkedett a chartális alkotmányoktól. A történeti alkotmányok dicséretében mindig nyitva maradt egy hátsó ajtó, ahol a beálló fejlődés ellenére belopózhatott a jogfolytonosság leple alatt a mult társadalmi és gazdasági rendje. A chartális alkotmányoktól való osztályfélelem közjogi teóriákat szült. »A magyar alkotmány történelmén vezérfonalként húzódik végig a jogfolytonosság elve, amely szerint alkotmányunk módosulása sohasem erőszakos módon, forradalommal, hanem a békés fejlődés rendjén, a meglévő alapok felhasználásával, a fennálló jogszabályok keretei közt ment végbe.« A chartális alkotmányok a történeti alkotmányokkal szemben rendszerint forradalmi, vagy legalábbis gyorsabb társadalmi és gazdasági változások zárókövét jelentik. Azaz: a chartális alkotmányok igyekeznek helyrebillenteni azt a »tótágast«, amelyet már Engels meglátott a fejlődő gazdasági rendszerek és a jogrendszer viszonyában. Az alkotmánylevelek megszületésük pillanatában egy gazdasági és társadalmi harc eredményeit öntik jogi formulába, ennyiben statikusak, azonban dinamikusak is, amennyiben a győzelmet aratott osztályok fejlődésének lehetőségeit tartalmazzák, továbbá mint rendszerek-jogrendszerek, feltétlenül hatnak a gazdasági életre. Ezen az alapon a chartális alkotmányokat általában két osztályba sorolhatjuk. Egyik részükben a beállott változásokat rendezik, ami a »fennálló jogszabályok keretei között« végeredményben nem más, mint egy nagyobbszabású jogszabályrendezés. (Ilyenek a polgári alkotmányok.) Az alkotmányok másik csoportjában a gazdasági és társadalmi forradalmakat öntik törvénybe, lásd a Szovjetunió alkotmányát.
Vissza